A VĂĄltozĂĄs SĂșlya: Amikor a Hasizom TalĂĄlkozik a TetejĂ©vel
A hĂĄlĂłszoba levegƑje szinte megfagyott az abszurditĂĄstĂłl. A takarĂłba gabalyodott, nehĂ©ztestƱ idegen – akit Alexander hirtelen felindulĂĄsbĂłl csak „papĂĄnak” nevezett a pocakja Ă©s a kora miatt – Ășgy kapkodta a levegƑt, mint egy partra vetett hal, miközben Viktoria a torkĂĄn akadt sikollyal prĂłbĂĄlta visszatartani a ruhĂĄjĂĄt. Alexander arcĂĄn nem volt dĂŒh. Nem volt ott az a vad, primitĂ­v agressziĂł, amit egy ĂĄtlagos fĂ©rfi mutatott volna ebben a helyzetben, amikor a felesĂ©gĂ©t egy mĂĄsik fĂ©rfi mellett talĂĄlja a sajĂĄt ĂĄgyukban. Ehelyett egy olyan hƱvös, professzionĂĄlis nyugalom ĂŒlt ki az arcĂĄra, mint egy edzƑre, aki Ă©ppen most mĂ©ri fel egy Ășj, teljesen remĂ©nytelen eset kiindulĂłpontjĂĄt.

– S-SĂĄndor, kĂ©rlek… hallgass meg! – zihĂĄlta Viktoria, miközben a selyemlepedƑt a vĂĄllĂĄra rĂĄntotta, Ă©s az arca a megszokott magabiztos elegancia helyett a pĂĄnik vörös foltjaiba borult. – Ez… ez nem az, aminek lĂĄtszik! Ɛ… Ƒ csak egy barĂĄt, akinek segĂ­tek…

Alexander lassan letette az ajtĂł melletti kis asztalra a virĂĄgcsokrot, amit azĂ©rtvett, hogy meglepje a felesĂ©gĂ©t a vĂĄratlanul felszabadult hĂĄrom ĂłrĂĄjĂĄban. A mozdulatai szinte gĂ©piesen pontosak voltak. MegigazĂ­totta a gallĂ©rjĂĄt, majd mĂ©lyen a kövĂ©r idegen szemĂ©be nĂ©zett, aki mĂ©g mindig a takarĂł fogsĂĄgĂĄban kĂŒzdött a gravitĂĄciĂłval.

– BarĂĄt? – kĂ©rdezte Alexander nyugodt, mĂ©ly hangon, ami mĂ©gis Ășgy zengett a szobĂĄban, mint egy fĂ©mharang. – A barĂĄtok ĂĄltalĂĄban nem majszolnak kalĂĄcsot a közös ĂĄgyunkban, Ă©s fƑleg nem osztjĂĄk meg egymĂĄssal a felesĂ©gem intim rĂ©szleteit miközben Ă©n napi tizennĂ©gy ĂłrĂĄt dolgozom azĂ©rt, hogy a drĂĄgasĂĄgomnak ne kelljen a körmĂ©t se letörnie. De tudod mit, Viktoria? Igazad van. Valamit vĂĄltoztatnunk kell.

Az idegen, aki idƑközben kibontakozott a takarĂłbĂłl, nagy nehezen feltĂĄpĂĄszkodott. KiderĂŒlt, hogy nemcsak a hasa volt hatalmas, de a mĂ©retei is lenyƱgözƑek voltak – egy tipikus, elhanyagolt, stresszes vĂĄllalkozĂł, akinek a pĂ©nztĂĄrcĂĄja vastagabb volt, mint a gerince. Nehezen vette a levegƑt, a homlokĂĄrĂłl gyöngyözött a verĂ­tĂ©k, Ă©s a drĂĄga, de mostanra teljesen meggyƱrt inge gombjai veszĂ©lyesen feszĂŒltek.