A márványpadló jéghidegnek tetszett a vékony talpú cipőmön keresztül, miközben a forgóajtó suhogó hangja mögöttem lelassult. Michael ott állt néhány lépésre, a kabátját félig kigombolva, Danielle pedig a karjába kapaszkodva bámult rám – de a pillantásuk már nem a diadalmas, lekezelő gyermeké és a magabiztos menyé volt. Egyikük sem a kezemben lévő tizenegyezer dolláros hotelszámlát nézte. A szemük valósággal rátapadt arra a megsárgult, sarkain kissé elvékonyodott manilaborítékra, amelyet az ezüsthajú nő épp az imént csúsztatott az ujjaim közé.
– Sandra, add ide azt – mondta Michael. A hangja nem volt hangos, de megfeszült benne egyfajta vékony, fojtott remegés, amit tizenéves kora óta nem hallottam tőle; utoljára akkor beszélt így, amikor valami helyrehozhatatlant tört el a házban, és még remélte, hogy eltüntetheti a szilánkokat.
– Kérlek? – suttogtam. A torkom annyira kiszáradt, mintha homokot nyeltem volna.
– Add ide – ismételte meg, és tett egy lépést előre. Danielle finoman megrántotta a kabátja ujját, mintha figyelmeztetni akarná, hogy a hallban emberek vannak, de a fiam lerázta a kezét. – Anya, ez egy félreértés. Danielle-lel csak azért mentünk ki, hogy megnézzük a taxit. Nem akartunk itt hagyni. Ugye nem gondoltad komolyan? Csak meg akartalak tréfálni… egy buta vicc volt, semmi több. Add ide azt a papírt, elintézem a recepciót.
Hazudott. Olyan természetességgel és gördülékenyen gördültek le a szavak az ajkáról, hogy egyetlen pillanatra majdnem hinni akartam neki. Mert az anyai szív szánalmasan gyáva szerv: inkább elfogad egy nyilvánvaló hazugságot, mintsem belenézzen a szakadékba, amit a saját gyermeke ásott a lába alá.
De az ezüsthajú nő nem mozdult mellőlem. A névtábláján arany betűkkel az állt: Eleanor Vance – Vezérigazgatói Főmegbízott. A kéztartása nyugodt volt, az ujjai finoman, de határozottan zárták körül a vállamat.
– Mrs. Harrison – mondta Eleanor, egyetlen pillantásra sem méltatva Michaelt –, menjünk be az irodámba. Ott nyugodtan átnézheti, amit az édesapja önre hagyott. A szállodai egyenleg miatt pedig egyetlen pillanatig se aggódjon.
