— A 4. rész B bekezdése nem zálogjogi garancia — mondta Howard, és a képernyőt feléjük fordította. — Ez egy opciós tőkeátváltási és tulajdonjog-átruházási záradék. A szöveg világosan kimondja: amennyiben a Montgomery Enterprises pénzügyi mentőcsomagja részeként Clare nagyapjának az alapítványa közvetlen tőkeinjekciót biztosít, és a szerkezetátalakítást Clare személyesen koordinálja, a társaság törzstőkéjének 51%-a átruházható „A” típusú, szavazati joggal rendelkező törzsrészvénnyé alakul át.
Richard torka kiszáradt.
— Átalakulhat? De nem alakult át! Senki nem nyújtott be konverziós kérelmet!
— Téved — folytatta Howard, s a hangja hidegen kongott a szobában. — A záradék automatikus konverziót írt elő abban a pillanatban, amint a cég nettó nyeresége eléri a 10 millió dolláros küszöböt. Ez a küszöbérték tavaly decemberben teljesült. Clare nem egyszerűen segített a cégnek. Az elmúlt három évben Clare volt a cég többségi tulajdonosa. Önök mindketten – maga is, Arthur, és te is, Richard – csupán kisebbségi részvényesek és az ő által kinevezett ügyvezetői igazgatók voltatok.
Arthur arca eltorzult a dühtől. Az öregember szinte megtántorodott, s megkapaszkodott a szék háttámlájában.
— Ez képtelenség! Ez csalás! Becsapott minket! A saját feleséged átvert minket!
— Nem vert át senkit — vágott közbe Howard élesen, leállítva az öregember kiabálását. — A dokumentumot önök írták alá, két független közjegyző jelenlétében, az irodámban. Én magam ellenőriztem az aláírások valódiságát akkoriban. Önök annyira kétségbeesettek voltak a 7 milliós adósság miatt, hogy el sem olvasták a mellékleteket. Csak a pénzt akarták. Clare pedig berakta ezt a záradékot, hogy megvédje a saját és a nagyapja befektetését.
Richard pupillái kitágultak. A levegő megrekedt a tüdejében, ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerültek. Az étkezőasztal. A válópapírok. A mosolyom, amikor szó nélkül aláírtam minden egyes oldalt, amit átnyújtott.
— A válópapírok… — suttogta Richard, s az arca teljesen elfehéredett. — A házasságkötési szerződésünk…
