“Karla, egy kérdés: szombaton elhagyod a stúdiót?” Mauricio már megkapta az előleget a fiútól, és meg kell mutatnunk neki, mielőtt beteszi a cuccait.
Háromszor elolvastam az üzenetet. Nem egyeztem bele, hogy bárkit is behozok a házba. Még azt sem tudtam, hogy valakit keresnek.
Ezután Beto küldött egy második fényképet. Az volt az íróasztalom, a könyvespolcom, és a kép fölött egy hirdetés állt: “Bútorált hálószoba elérhető. Azonnal kiadják.”
2. RÉSZ
Nem válaszoltam Betónak azzal a sértéssel, ami eszembe jutott. Megkértem tőle a hirdetés linkjét és a dátumot, amit Mauricio elmondott neki a szobáról.
“Azt hittem, már beszéltek róla,” írta. Azt mondta, hogy egyetértettél.
Nyisd meg a linket. Felismertem a függönyöket, amiket anyám varrt, és egy sarkát az egyetemi diplomámból, ami a falon lógott. A hirdetés havi hatezerötszáz pesót ajánlott a stúdiómnak. Ez magában foglalta az internetet, a vizet, az áramot és a konyha használatát. Mindet én fizettem. Még egy látogatási menetrend is volt, és jelzés is volt, hogy az új bérlő szombaton elfoglalhatja a helyiséget. Mauricio úgy tervezte, hogy átköltözik a fejem fölé anélkül, hogy megkérdezte volna, van-e órám, megbeszéléseim, vagy akarok idegennel élni.
A legrosszabb a végén volt: “Közvetlen kapcsolat a tulajdonossal.”
Készítettem képernyőképeket, mielőtt bárki törölhette volna. Ezután letöltöttem a postámból az adományi okiratot és a legfrissebb ingatlan és villamos energia számlákat. Nem kellett bizonyítanom Mauriciónak, hogy a ház az enyém. Bizonyítékot kellett megőriznem arról, mit próbálok csinálni.
Felhívtam Betót. Ezúttal nem viseltem barátságos hangot.
Ki adta az előleget, és kinek fizették be?
“Az unokatestvérem egyik osztálytársa Iván. Háromezer pesót utalt át Mauriciónak. Egyszerűen összehoztam őket.
“Azt akarom, mondd el neki, hogy senki sem bérelheti neki azt a szobát.” Nem engedélyeztem a hirdetést, és nem kaptam egy fillért sem.
Beto csendben volt.
“De Mau azt mondta, hogy mivel már nem dolgozol, ő fogja dönteni a részlegről.
