A kettős kereszt és az éjszakai suttogás
A Grand Plaza Hotel báltermének kristálycsillárjai vakító fénnyel ontották magukból a ragyogást, de a márványoszlopok mögötti félhomályban a levegő hirtelen fagyossá vált. A zene tompán hallatszott át a vastag falakon, a pezsgőspoharak koccintása és a nevetés moraja azonban most olyan távolinak tűnt, mintha egy másik világban történne.
Ott álltam Dominic Costa háta mögött, a jade színű ruhám selyme finoman súrolta a bimbózó félelmet a bőrömön. A szívem a torkomban dobogott. Richard Lawson, a Harrington és Cross cég önjelölt ura, a fensőbbséges partner, aki az elmúlt hat hónapban pokollá tette a napjaimat, most úgy nézett ki, mint egy sarokba szorított vadállat. Az arca vörös volt a dühdttől és a megaláztatástól, a drága öltönye meggyűrődött, miközben a falhoz préselve próbálta visszanyerni az egyensúlyát.
De nem Richard arca kötötte le minden figyelmemet.
Hanem a kisujján csillogó ezüst gyűrű. A nehéz, bonyolult mintázatú ékszer – a kétfejű sas, amelynek karmai egy stilizált keresztet fontak körbe. Chicosi alvilág. A legveszélyesebb szindikátus, a Costa-család szövetségeseinek és legbelső körének a pecsétje. Az a szimbólum, amit csak azok viselhettek, akik az életüket tették fel a hűségre… vagy a legpiszkosabb ügyletekre.
Dominic nem szólt egy szót sem. A tekintete rideg volt, mint a téli Michigan-tó jegesvize. A vállai szélesen feszültek a sötét tuxedo alatt, és abban a pillanatban semmi sem látszott rajta abból a férfiból, aki otthon, a csendes lakásunkban teát főzött nekem, és aggódva kérdezgette, nem dolgozom-e túl sokat.
– Richard – mondta Dominic végül. A hangja nem volt hangos. Nem kellett kiabálnia. Egyetlen halk mondata élesebben vágott, mint egy szike. – Azt hittem, a Harrington és Cross emberei tudják, hogyan kell viselkedni a nyilvánosság előtt. Különösen egy olyan hölgy jelenlétében, aki… nos, mondjuk úgy, hogy nem az a kategória, akin átgázolhatsz.
