A főnököm megfogta a kezemet a cég bulin, és suttogta: “Egy szó tőlem, Clara, és soha többé nem dolgozol a pénzügyben.” Amikor megpróbáltam elmenni, a másik keze lecsúszott a csípőmön. Aztán egy férfi mögöttem nagyon halkan mondta: “Vedd ki a kezét.”

– Hétfő reggel kilenckor, Richard – mondta olyan halkan, hogy csak mi ketten hallottuk. – A neved lekerül a Harrington és Cross partnereinek listájáról. Ha még egyszer meglátom a neved Clara közelében, vagy ha bárhol azt pletykálod, hogy nem dolgozhat többé a pénzügyben… akkor nemcsak a munkádat veszted el. Azt a gyűrűt sem fogod tudni többé mire húzni, mert nem lesz hozzá ujjad.

Richard nem mert válaszolni. Csak bólintott, miközben a térdei láthatóan remegtek.

Dominic elhúzott onnan, átvágva a bálterem lüktető tömegén. A zenekar épp egy jazz-számot játszott, a poharak csilingeltek, az emberek nevettek, mit sem sejtve arról, hogy néhány méterrel odébb egy birodalom dőlt romba egyetlen pillantás alatt.

Amikor kiléptünk a Grand Plaza Hotel hatalmas üvegajtaján a hűvös, éjszakai chicagói levegőre, a fekete limuzin már ott várt ránk a kordon mellett. Matteo kinyitotta az ajtót, de Dominic intett neki, hogy maradjon.

– Várj meg minket a saroknál, Matteo – mondta a sofőrnek.

A kocsi elgurult, mi pedig ott maradtunk a széles lépcső alján, a leheletünk apró fehér felhőkként párolgott a novemberi éjszakában. A város fényei aranyszínű glóriaként borultak a felhőkarcolók tetejére.

Dominic megfordult, két kezébe fogta az arcomat, a hüvelykujjával pedig finoman simított egy könnycseppet – amit észre sem vettem, hogy kicsordult –, a szemem alól.

– Azt mondtad, Clara, hogy mindent magad akarsz felépíteni – kezdte halkan, mély, megnyugtató hangon. – Azt mondtad, nem akarod a nevemet használni a gátak áttörésére. Tiszteletben tartottam. Hónapokon keresztül néztem, amint korán indulsz, későn jössz haza, és hittel csinálod ezt a rohadt könyvelést meg elemzést. De soha, egyetlen másodpercig sem hittem volna, hogy egy olyan féreg, mint Richard Lawson, meg meri kockáztatni, hogy megérintsen téged.

– Nem tudtam a gyűrűről, Dominic – suttogtam, a fejemet a mellkasára hajtva, hallgatva a szívének egyenletes, erős ritmusát. – Láttam rajta… de soha nem gondoltam volna… Richard egy hagyományos, fehér collar irodai patkány. Hogy a fenébe kapcsolódik ő a te… a te embereidhez?