A főnököm megfogta a kezemet a cég bulin, és suttogta: “Egy szó tőlem, Clara, és soha többé nem dolgozol a pénzügyben.” Amikor megpróbáltam elmenni, a másik keze lecsúszott a csípőmön. Aztán egy férfi mögöttem nagyon halkan mondta: “Vedd ki a kezét.”

Epilógus: A harmadik csésze kávé
Két héttel később a napfény kellemesen áradt be a chicagói penthouse-lakásunk padlótól a plafonig érő ablakain. A kávéfőző lágyan fortyogott a konyhaszigeten, és a frissen őrölt kávé illata betöltötte a teret.

Ott ültem a márványasztalnál, a laptopomon a Harrington és Cross hivatalos körlevele villogott. „Clara Davis kinevezése a Pénzügyi Igazgatóság élére.” Aláírva a részvényesek által – akik között történetesen a Costa-családhoz köthető befektetési alapok voltak a többségi tulajdonosok, de ezt a részletet a sajtó diszkréten elhallgatta.

Dominic lépett be a konyhába. Már felöltözött a reggeli megbeszélésére: sötétkék öltöny, makulátlan fehér ing, nyakkendő nélkül. A kezében tartotta a kedvenc fekete bögrémet, amit a múlt héten hozott nekem a kis olasz kávézóból.

Letette elém az asztalra, majd lehajolt, és egy gyengéd csókot nyomott a fejem búbjára.

– Korán kezdesz, alelnök asszony – mondta halkan, és a hangjában ott csillogott az a meleg büszkeség, amit csak a legközelebbi emberei láthattak rajta.

– Dolgoznom kell, Dominic – válaszoltam, miközben felnéztem rá, és belekortyoltam a kávéba. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy a főnököm azt higgye, csak a szép szemem miatt kaptam az állást.

Dominic elmosolyodott, a szeme sarka megremegett. Leült a szomszédos székre, átnyúlt az asztal felett, és a kezét a kezemre tette. Az ezüst gyűrű a kisujján hűvösen csillant a reggeli fényben, de a tenyere tűzforró volt.

– A főnököd tudja, hogy a legokosabb, legkeményebb nő vagy egész Chicagóban – mondta csendesen, miközben a szemembe nézett. – És ha bárki még egyszer megpróbálja elvenni tőled azt, ami a tiéd…

– Tudom – válaszoltam elégedett mosollyal. – Szólok a másik főnökömnek.

Dominic felnevetett, egy mély, tiszta nevetéssel, amitől a lakás utolsó sötét zuga is fényre derült. És abban a pillanatban tudtam, hogy bármi történjék is a pénz világában vagy az alvilág árnyékában, én már soha többé nem leszek kiszolgáltatott. Mert a saját utamat jártam – és a legsötétebb férfi a városban vigyázott a lépteimre.