Vissza kellett támaszkodnom a falnak, hogy el ne essek. A férjem és az anyósa megtervezték a lányom halálát, és az én börtönbe juttatásomat. Lassan, módszeresen, egy családi vasárnapi vacsora alatt.
– Ethan azt vallotta – tette hozzá Lawson –, hogy az anyja ötlete volt. Ő “csak” beleegyezett. Azt hitte, a mágnesek úgy fognak kinézni a boncolásnál, mint egy tragikus, véletlen baleset. Azt hitték, a gyerekek gyakran nyelnek le ilyesmit. Arra nem számítottak, hogy maga észreveszi, és ragaszkodik hozzá, hogy azonnal hozzák be, ahelyett, hogy reggelig várnának.
„Harapnak engem, anya.”
Chloe szavai visszhangoztak a fejemben. Az én drága kislányom erős volt. Túlélte a saját apja árulását.
– Meddig lesznek börtönben? – kérdeztem halkan, de a hangom most már acélosan csengett.
– Az államügyészség előre megfontolt, nyereségvágyból elkövetett emberölési kísérlet miatt fog vádat emelni. Mindkettőjük ellen. Ha elítélik őket, Mrs. Pierce, évtizedeket, vagy talán az életük hátralévő részét rácsok mögött fogják tölteni.
Bólintottam. – Gondoskodni fogok róla, hogy így legyen. Minden létező eszközt, ügyvédet és erőforrást fel fogok használni, ami a rendelkezésemre áll, hogy ezek a szörnyetegek soha többé ne lássák meg a napvilágot.
5. Fejezet: Az ébredés és a lezárás
Két nappal később Chloe kinyitotta a szemét.
Ott ültem az ágya mellett, a kezét fogva. A gépek pittyegése már nem volt ijesztő, inkább megnyugtató, az élet ritmusát jelezte. Amikor a sötétkék szemei lassan fókuszáltak, és rám néztek, egy halvány, gyenge mosoly jelent meg az arcán.
– Anya… – suttogta, a hangja rekedt volt a lélegeztetőcső miatt, amit csak néhány órája vettek ki.
– Itt vagyok, kicsim. Anya itt van – mondtam, miközben könnyek hullottak az arcomra, de ezek már az öröm könnyei voltak. Óvatosan megsimogattam a homlokát.
– A rosszemberek… – kezdte, és a szeme megtelt félelemmel. – Ugye nem bántottak? Azt mondták, meghalsz, ha elmondom a halakat.
