“Te… nincs jogod,” lihegte Chad, hangja magas és gyenge volt. “Hívom a rendőrséget! Le foglak tartóztattatni a betolakodó belépés miatt! Jackson
felvette a baseballütőt. A fán lévő vérre nézett – Leo vérére. Hideg, sötét fény villant át a szemén. Nem használta az ütőt Chadre. Ehelyett a fát a térdéhez szorította, és úgy törte össze, mintha fogpiszkáló lenne.
“Jönnek a rendőrök, Chad,” mondta Jackson teljesen emberi érzelmek nélküli hangon. “De nem jönnek értem. Azért jönnek, hogy felvegyék azt a férfit, aki azt hitte, normálisnak tartotta, hogy egy gyereket tör.
Megragadta Chad gallérját, és a verandára vonszolta. Nem érdekelte, ha a szomszédok nézik. Nem érdekelte a látszat. Csadet a tornác nehéz vaskorlátjához kötötte lefolyóval, így térdre ereszkedett a virágágyások között, mint egy áldozati állat.
Ekkor fékezett az autóm pont a kocsifelhajtóban, a gumik füstöltek, ahogy felmásztam a járdára. Átugrottam az ajtón, kezem már egy nehéz üvegvázát kereste az előasztalon, hogy fegyverként használjam.
Hirtelen megálltam.
A ház csendes volt, csak egy gyümölcslé doboz összenyomásának hangja hallatszott. Jackson egy konyhaszéken ült, csendben olvasott egy képeskönyvet Leónak. A verandán, a betört bejárati ajtón át láttam Chadet – Oak Ridge “csúcsragadozóját” – könnyekben és disznóként megkötözve.
Néztem a fiamat, aztán Jacksont, és a világ végül abbahagyta a forogást — de a valódi elszámolás csak most kezdődött.