“Nem kellett volna ezt tenned, Jackson,” mondtam. “Egyszerűen hívhattad volna a rendőrséget otthonról.”
Jackson a kezére nézett – azokra a kezekre, amiket a sivatagban mentettem meg. “Öt mérföldet húztál egy átkozott kemencébe, Dave. Válladon, hogy megtartsd a gercerét a lábamon. Csak ötven métert kellett gyalogolnom.
Odasétált, és átadott nekem egy kis, nehéz tárgyat, taktikai szövetbe csomagolva. “A rendőrség ‘elfelejtette’ ezt a bizonyítékok halmazában. Azt hittem, te magad szeretnéd megszabadulni tőle. Kipakoltam
. Ők voltak a baseballütő darabjai. A fára néztem – a fiam fájdalmának eszközére –, és egy utolsó leheletet éreztem a megmentő elhatározásból.
“Indulunk, Jackson,” suttogtam az alvó fiamnak. “Egy házat fogunk venni nagy kerttel. Nagyon messze Oak Ridge-től.
“Tudom,” mondta Jackson, miközben az ablak felé kopogtatta a fejét. “Már eladtam a házamat. Hallottam, hogy a környéken, ahová mész, jó ezermesterre van szükség. Valaki, aki tudja, hogyan kell megjavítani… problémák.
A “Szellem” sehova sem jutott. Az adósságot nem fizették ki — olyan testvérek között, mint mi, az adósság soha nem ér véget. Ez csak egy folyamatos ciklus, hogy megtartsuk a vonalat.
Marissa megpróbált felhívni az ügyvédje irodájából, hogy “ésszerű” megállapodást követeljen. Még csak fel sem vettem. Letiltottam a számát. Nincs semmi “ésszerű” a gyermek biztonsága szempontjából. Csak a sor van, és az azt őrző oroszlánok.
De ahogy a kórház ablakából néztem a napfelkeltét, rájöttem, hogy az a férfi, aki voltam — irodai dolgozó, elemző — örökre eltűnt, helyét valami sokkal veszélyesebb vette át.
6. fejezet: A Oroszlánok az ajtónál
Egy évvel később.
A nap lenyugodott egy új házon egy másik város külvárosában. Ennek a háznak nem voltak bézs falai vagy személytelen vállalati művészetek. Volt egy hatalmas hátsó kertje, ahol egy arany retriever üldözött egy fiú, aki enyhén, szinte észrevehetetlen sántítással futkált körülötte.