Eszembe jutott, hogy Renata ragaszkodott hozzá, hogy megszerezze az INE-met. Eszembe jutott egy ösztöndíjas dokumentumok mappája is, amit az íróasztalon tartottam a régi szobámban, ahol a személyi igazolványom és az aláírt jelentkezéseim fénymásolatai voltak.

Valaki használta azokat a papírokat.

“Szeretném rögzíteni, hogy nem ismerem azt a dokumentumot,” mondtam. És le akarom tenni a vizsgámat.

A koordinátor megkért, hogy mutassam meg az eredeti igazolványomat. Összehasonlította az adatokat, és közölte az iskolai irányítással, hogy vitatatom a kérelmet.

De az eljárás már így is eredményezte, hogy a fájlom a támogatók listáján érvényesítésre várónak tűnt.

Kevesebb mint 30 perc volt hátra.

“Szükségünk van az esküdtszék elnökére, hogy megerősítse a beépítését és az orvosi alkalmazkodásodat” – magyarázta. Nem ígérhetem meg, hogy megoldódik, mielőtt elkezdi.

Ekkor csörgött a telefonom.

Az anyám volt.

“Sofia, az apád dühös. Renata azt mondja, hogy dokumentumhamisítással vádolod.

“És honnan tudod, hogy megtaláltam azt a dokumentumot, anya?”

Nem volt válasz.

Kinéztem az ablakon a parkolóba.

Renata autója épp megállt az épület előtt.

A nővérem lejött apánkkal együtt. Ő egy mappát vitt magával, és ő egyenesen a bejárat felé sétált.

A koordinátor kapta a resepciós hívást.

Az arckifejezése megváltozott.

“Sofia, apád most kért, hogy beszélhessen az esküdtszékkel. Azt mondja, bizonyítéka van arra, hogy nem vagy esélyes a indulásra.

7:42 volt.

Ha a következő 18 percben nem sikerült megvédenem a vizsga jogát, elvethetik tőlem azt a lehetőséget, amiért 5 évig dolgoztam.

Ezúttal a családom személyesen jött, hogy megakadályozza.

3
. RÉSZ Reggel 7:42-kor megértettem, hogy két lehetőségem van: továbbra is megpróbálom meggyőzni a családomat, hogy tiszteletet érdemelek, vagy megvédem magam engedélyük nélkül.

Én a másodikat választottam.

“Patricia tanár, 24 éves vagyok. Törvényes korú vagyok, és senki sem jogosult lemondani a vizsgámat helyettem. Azt szeretném, ha ezt írásban rögzítenék.

A koordinátor bólintott.

“Igazad van, Sofia. A szülőd kérhet, hogy beszélhessen velünk, de nem dönthetnek helyetted.