– Már nem, hölgyem – mondta a nyomozó higgadtan, miközben a bilincs fémje hidegen kattant a csuklóján a drága csipkeujjak alatt.
A vendégek némán utat nyitottak, miközben a nyomozók kivezették Vanessát a csillogó bálteremből. Anyám zokogva rogyott egy székre, miközben az úgynevezett „barátok” és „üzletfelek” sorra fordultak el, s sietve hagyták el a termet, mintha a Vance név hirtelen fertőzővé vált volna.
Mr. Mercer hozzám fordult.
– Emma kisasszony – mondta tiszteletteljesen. – Köszönöm a professzionalizmusát. Hétfő reggel tízkor várjuk az irodánkban a záróaudit végleges átadására. És… engedje meg, hogy gratuláljak. Ritkán látni valakit, aki a legnagyobb nyomás alatt is ilyen rendíthetetlen marad az igazság mellett.
– Köszönöm, Mr. Mercer – biccentettem.
Megfordultam, és elindultam a kijárat felé. Ahogy a tükrös folyosón végigsétáltam, megpillantottam a tükörképemet: a szerény, sötétkék ruha, amit anyám kérésére vettem fel, hogy „ne vonjam el a figyelmet a sikeresekről”, most az integritás és a szabadság páncéljának tűnt. Nem voltam többé a család szégyene. Én voltam az egyetlen, aki emelt fővel távozhatott.
III. Fejezet: A következmények hideg hajnala
A következő hónapok nem a diadalmámorról szóltak, hanem a megalkuvás nélküli valóságról. A gazdasági sajtó hetekig a „Halden-botránytól” volt hangos. Vanessa arca – az a rendőrségi fogdában készült, smink nélküli, megtört fotó – bejárta az összes gazdasági magazint és hírportált. A „sikeres fiatal alelnök” imázsa egy szempillantás alatt semmivé foszlott.
A bírósági tárgyalások sorozata kíméletlen volt. Vanessa ügyvédje megpróbálta rám hárítani a felelősséget, azt állítva, hogy családi bosszúból hamisítottam a könyvelési adatokat. Ám a bíróság által kirendelt független szakértők és a digitális törvényszéki vizsgálat minden egyes kétséget kizárt: Vanessa IP-címéről, az ő egyedi biometrikus hitelesítésével hajtották végre az összes jogtalan tranzakciót. Apám szerepe a fedőcégek igazgatótanácsában szintén egyértelművé vált.
