A kórházi mosdóban sírtam, nem előtte. Elvettek huszonhat születésnapját, az első szavát, és minden alkalomról, amikor valakire szüksége volt, hogy megvédje. De Matthew elveszített valamit is, amit egyetlen vizsga sem tudott visszaadni neki: a bizalmat azokban az emberekben, akiket szülőknek nevezett.
Hónapokkal később Bernardo a dokumentumhamisítással és a klinikán vizsgált manőverekkel kapcsolatos bűncselekmények eljárásához kapcsolódott; A legsúlyosabb vádak továbbra is szakértői jelentések és bírósági döntések alá kerültek. Montalvót elkülönítették a betegellátástól, amíg az orvosi és büntetőeljárások haladtak. Az ügyészség folytatta a születési anyakönyvi kivonat és a baleset vizsgálatát, anélkül, hogy azt kiprovokálták volna.
Lucia egyre ritkábban látogatta meg Mateót, az ő döntése miatt. Nicolás viszont minden héten hívta őt. Egyik testvér sem volt kötelesség gyűlölni a másikat azért, amit az apjuk tett.
Munkát kaptam egy másik kórházban a mosodában. Mateo egy bottal hagyta el az ambuláns rehabilitációt, amit egy ideig használt. Nem költözött össze hozzám, és nem kezdett el anyának hívni éjszaka. Vasárnaponként jött enni, és kérdéseket tett fel Hidalgóról, a gyerekkoromról és a nagymamáról, aki kötötte azt a kis cipőt.
Egy délután megkért, hogy nézzem meg a dobozt. Elővette a tizenhetes számmal jelölt karkötőt, és a bizonyítványa mellé hagyta, ahol még mindig megjelent a Ledesma vezetéknév.
“Nem tudom, mikor leszek készen a szerepváltásra,” vallotta be.
“Tedd, amikor döntesz.” Már túl sok döntést vettek el tőled.
Aztán megfogta a kezem. Anya nem hívott. Még nem. De megkérdezte, hogy visszajöhet-e a következő vasárnapon, és rájöttem, hogy olyasmit építünk, amit semmilyen dokumentum nem tudná rávenni neki.
Néha megkérdezik, jobb lett-e volna, ha Mateo pénzzel nőtt fel, még akkor is, ha tudná, hogyan végződött mindez. Emlékszem arra a fiúra, aki eladta az autóját a testvérének. És azon gondolkodom, hányszor keverjük össze, hogy mindent odaadunk egy gyereknek azzal, hogy úgy kezeljük, mintha a miénk lenne.
