Anyám hangja volt.
“Ne nyisd ki, amíg nem írod alá.” Ricardo már megkapta a vevői előleget, és februárban kell átadnunk a házat.
Aztán megértettem, hogy ez a vacsora sosem volt kibékülés.
A házamat már egyeztették meg, mielőtt megkapták a beleegyezésemet.
És amikor Thunder rám csapott, rájöttem, hogy a családom sokkal többre hajlandó lenni, mint hogy örökséget vegyen tőlem.
2. RÉSZ A mennydörgés nem harapott meg.
Amikor odajött hozzám, olyan hirtelen fékezett, hogy hófelhőt emelt fel. Megszagolta az arcomat, felismerte a hangomat, és elkezdte nyalogatni a kezeimet.
“Thunder, nyugodj meg, fiam. Én vagyok az.
A kutya hatalmas fejét a mellkasomra hajtotta.
A folyosóról Ricardo ismét kiabált neki, hogy támadjon. Thunder felé fordult, és mély morgást hallatott.
A bátyám hátrált és bement a házba.
Próbáltam felkelni. A vállamban érzem fájdalmat térdre kényszerített. A lehető legjobban futottam a bejárati ajtóhoz, és pörgöttem, amíg meg nem sérültem az ujjaimat.
“Anya, nyisd ki!” Kérlek!
Bent felhangosították a zene hangerejét.
Elővettem a mobilomat. A táskámban hagytam, az asztal mellett.
A bejárati kaput új lakkal zárták le. Nem tudott átugrani azon a lemezkerítésen, nemhogy mezítláb.
A mennydörgés nyugtalanul sétált mellettem.
Aztán eszembe jutott valami.
A szoba mögött, ahol a tűzifát tartottuk, lyuk volt a kerítés alatt. A mennydörgés kiásta őt, amikor kölyök volt. Apám mindig köveket helyezett el, hogy elfedje, de a kutya újra kinyitotta.
Odaléptem, az állatra támaszkodva.
A lyuk még mindig létezett.
Két követ zsibbadt kézzel eltávolítottam, és átmásztam a kerítés alá. Mennydörgés jött ki mögöttem.
A másik oldalon egy járda vezetett egy másodlagos úthoz.
Tudtam, hogy mezítláb hóban sétálni komoly sérüléseket okozhat, de abban az udvarban maradni azt jelentette, hogy vártam, amíg a családom eldönti, megérdemlem-e az életet.
Körülbelül 40 percet sétáltam.
Többször is elestem. Thunder visszajött, az orrával lökött, és csak fel nem lépett előre, amíg fel nem álltam.
