Ez a nyugalom jobban nyugtalanított, mint bármely elutasítás.

Csendben vezettem haza. A zene, amit általában gondolkodás nélkül kapcsoltam be, feleslegesnek és furcsán idegesítőnek tűnt. A megszokott út egy hosszú, elkerülhetetlen beszélgetésbe nyúlt volna velem.

Évek óta először alig gondoltam a munkára. Általában az üzleteim minden zugát töltötték ki – telefonhívások, szerződések, tervek, bővítés, megoldandó problémák. Most már minden visszahúzódott, és az egyetlen találkozó maradt a helyén.

Ez egy egyszerű tesztnek kellett volna lennie.

Ehelyett olyasmivé vált, amit nem tudtam megmagyarázni.

Aznap éjjel alig aludtam.

Újra játszottam Claire hangját, az arckifejezését, a mozgását és a mondott dolgokat. Nem volt előadás, nem volt kétségbeesett próbálkozás, hogy örömet szerezzen, nem volt nyilvánvaló számítás. Pontosan ez okozott nyugtalanságot.

Ismerős és kiszámítható eredményre számítottam. Bizonyítékot akartam arra, hogy az emberekről szóló elméletem helyes. Ehelyett valamibe botlottam, ami nem fért bele.

Másnap reggel többször is felvettem a telefonomat, hogy írjak neki, de aztán újra letettem. Eltelt néhány perc, és újra megfogtam, mielőtt meggondoltam magam.

Még én is nevetségesnek találtam a viselkedésemet.

Ebéd körül végre küldtem egy rövid üzenetet.

“Hogyan jutottál haza?”

A válasza nem jött azonnal.

“Rendben. Köszönöm az estét.”

Nem volt benne különleges érzelem, nem volt kérdés, nem volt nyilvánvaló próbálkozás a beszélgetés fenntartására.

Sokáig bámultam a képernyőt.

A következő napok furcsa ritmusban teltek. Dolgoztam, találkoztam ügyfelekkel, aláírtam a dokumentumokat, és kezeltem a szokásos problémákat, de a gondolataim mindig visszatértek arra a sétára. Repedés jelent meg abban a rendszerben, amit az emberek megítélésére használtam.

Claire előtt minden egyszerűnek tűnt. Volt kamat, vagy nyereség. Volt őszinteség vagy volt játék.

Most már ez a részleg nem tűnt megbízhatónak.

Néhány nappal később megkérdeztem Claire-t, találkozna még velem.

Ezúttal nem volt kitalált nehézség és álcázás. Pontosan azt írtam, amire gondoltam.

“Ha szeretnéd, örülök, ha újra látlak.”

A válasza ugyanolyan nyugodt volt, mint korábban.

“Csináljuk ezt. De ne sietsünk semmit.”