Elmentem az alkalmazottamhoz, hogy kirúgjam a hiányzás miatt… és végül a konyha padlóján térdelt, egy lázas babát tartott, miközben a hatéves fia könyörgött: “Kérlek, ne vidd el apámat. Ha hiányzik a munkából, az azért van, mert anyám haldoklik.”

1. Fejezet: A vér és a vegyszerek ára
A Northwestern Memorial kórház folyosójának neonfénye élesen égette a szememet. A fehér falak steril tisztasága furcsa kontrasztot alkotott azzal a sötét, fojtogató valósággal, ami az elmúlt órákban kibontakozott előttem. Victoria Sterling voltam, Chicago egyik legkíméletlenebbnek tartott ingatlancégének a vezetője – egy olyan nő, aki hozzászokott ahhoz, hogy a dolgok az akarata szerint alakuljanak. De most, miközben Sarah gyorsan felváltott, erőtlen lélegzetvételeit hallottam a kórterem ajtaján keresztül, a talaj kicsúszott a lábam alól.

David ott állt mellettem a folyosón. A válla megrogyott, a kezei ökölbe szorultak a kopott dzsekijének zsebében. Nem nézett rám, de a feszültség vibrált kettőnk között.

– Azt hitted, csak egy lusta takarító vagyok, igaz? – szólalt meg halkan, szinte a falhoz beszélve. A hangja mély volt, megfáradt, de nem volt benne gyűlölet. Csak kimerültség. – Azt hitted, az emberek csak úgy szórakozásból hagynak ki műszakokat a Skyline Csúcstorpoknál.

– David, én… – kezdeném, de a torkomra fagyott a szó.

– Nem, Victoria. Hallgass végig! – fordult felém hirtelen, és a tekintetében olyan fájdalom lobbant, amitől ösztönösen hátraléptem egy lépést. – Sarah nem a feleségem volt. Hivatalosan nem. Ő… ő a sógornőm volt. Vagyis, az volt, amíg a nővéred el nem tűnt.

A neveket, a szálakat, a múlt darabjait hirtelen egyetlen véres mozaikggyel raktam össze a fejemben. A nővérem. Clara. Az a nő, akiről az apám harminc évvel ezelőtt azt mondta, hogy „megszégyenítette a családot, elhagyott minket, és soha többé nem létezik”. Apám arcának acélos szigora, a családi vacsorák fagyos csendjei, a soha ki nem mondott nevek… mindez hirtelen értelmet nyert.

– Clara… – suttogtam. – Clara a te…