Apám arcáról letűnt a rideg magabiztosság. Egy pillanatra öregnek, megtörtnek tűnt – de csak egy pillanatra. Aztán a tekintete ismét acélossá vált, és felállt az asztal mögül.
– Ha ezt megléped, Victoria, nemcsak engem teszel tönkre – mondta hűvös fenyegetéssel a hangjában. – Magadat is eltaposod. A neved rajta van a holding tanácsának határozatain. Te is aláírtad az elmúlt években azokat a költségvetéseket, amelyek elfedték a pert és a kártérítéseket. Ha én bukoma, a te karriered is hamuvá ég. Ezt akarod? Hogy a saját nevedet húzd bele a sárba egy haldokló nő és egy takarító miatt?
3. Fejezet: A döntés pillanata
Az éjszaka hátralevő részét az irodámban töltöttem. A város fényei lassan kihunytak, és a hajnal szürkésfehér köde kúszott fel a felhőkarcolók üvegfalaira. Apám szavai ott visszhangzottak a fejemben: „A saját nevedet húzod bele a sárba.”
Igaza volt. A rendszer, amit építettünk, úgy volt megtervezve, hogy ha egy elem leszakad, magával rántja a mellette lévőt is. Ha megtámadom a saját családi cégemet, azzal a saját birodalmamat is lerombolom. Évek kemény munkája, a pozícióm, a nevem, a társadalmi elismertségem – mindez egy szempillantás alatt elillanhat.
De reggel nyolckor nem a bíróságra vagy az ügyészségre mentem.
Visszatértem a kórházba.
Sarah állapota stabilizálódott, de az orvosok szerint még hosszú út állt előtte. David ott ült az ágya mellett, a fejét a tenyerébe hajtva. Amikor meglépett, hogy belépek a kórterembe, felnézett. Nem volt benne remény, csak az a fajta mély beletörődés, amit csak a nincstelenek ismernek.
– Hazaengedték – mondta halkan. – Egyelőre. De a lakásunk… Victoria, ott nem maradhatunk. A penész, a nedvesség… az orvos azt mondta, az a hely halálos ítélet lenne a kicsinek és Sarah-nak is.
Odamentem hozzájuk. Letérdeltem a műanyag szék elé, és megfogtam David durva, kétytyedt kezét.
