“Ez az én pénzem, add oda!” – jelentette ki a férjem, miután átadta a fizetését az anyjának. Ezután a feleségem leválasztotta a kártyáját a fiókjáról.

– Anyu… – mondta Péter halkan, és a hangja megremegett. – Elég legyen. Menj haza kérlek.

Margit néni döbbenten fordult a fiához.
– Péter? Te most nekem mondod, hogy menjek haza? A saját anyádnak?

– Igen, anyu – mondta Péter, és a vállai meggörbültek, mintha egy tonnás súly esett volna le róluk. – Anna… Anna valahol igazat ad. Nem mondhatom el neked az egészet úgy, hogy ő ne tudna róla. Elég volt a titkolózásból.

Az idős asszony szeme tűzforrón villant, majd anélkül, hogy egy szót szólna, felkapta a táskáját, és kiviharzott a lakásból, a bejárati ajtót akkorát csapva maga után, hogy a falak is megremegtek.

4. Fejezet: Az igazság a tetoválás mögött
A lakásban beállt csend nehezebb volt, mint valaha.

Péter leült a nappali szőnyegére, a fejét a kezébe temette. A vállai rázkódtak. Odaléptem hozzá, és lassan leültem mellé a padlóra. Nem szóltam egy szót sem; csak a kezemet finoman a hátára simítottam.

– Sajnálom, Anna… – suttogta Péter rekedt, törött hangon. – Nem akartam idáig juttatni. De… de nem tudtam, hogyan mondjam el neked anélkül, hogy hülyének ne nézz.

– Mondd el, Péter – mondtam szelíden. – Bármi legyen is az. Együtt megoldjuk. Csak ne titkolózz tovább.

Péter vett egy mély levegőt, felemelte a fejét, és a könnyes szemével a szemembe nézett.

– Emlékszel arra a hitelre, amit anyám vett fel öt évvel ezelőtt a kis háza felújítására, mielőtt még megismertük volna egymást? Azt hittem, rég kifizette. Azt hittem, a nyugdíjából és a mi alkalmi segítségünkből fenntartja magát. De… de a múlt évben kiderült, hogy az a hitel egy uzsorás kezébe került. Az anyám… az anyám a naivitása miatt belekezdett egy vállalkozásba egy helyi csalóval, aki azt ígérte, hogy megduplázza a megtakarításait. Mindenét elveszítette. A házát is el akarták árverezni.