– Mrs. Frell, Mr. Frell – mondta a sheriff. – A törvény értelmében huszonnégy órát kaptok arra, hogy a személyes tárgyaitokat elvigyétek. Amennyiben holnap délután két óráig nem hagyjátok el az ingatlant, a hatóság fogja eltávolítani önöket. Tanner úrnak pedig azonnal távoznia kell.
5. Fejezet: Az új otthon és a megérkezés
Másnap délután két órára a ház teljesen csendes lett.
Patricia, Richard és Kelsey szó nélkül pakolták be a dobozaikat a kocsijukba. Nem volt több veszekedés, nem volt több gúnyolódás. A kapzsiságuk kártyavárként omlott össze, amikor rájöttek, hogy nemcsak a házat, de a faipari cég pozícióit és a családi vagyont is végleg elveszítették.
Amikor az utolsó autó is elhagyta a felhajtót, bezártam a nehéz tölgyfa ajtót.
A házban csend volt, de ez a csend már nem volt fojtogató. Az öreg fák illata, a kandallóban ropogó fa melege és a nagyapám jelenléte betöltötte a tereket.
Felsétáltam az emeletre, a régi szobámba. Az ablakon keresztül látszott az udvar szélén elterülő cseresznyéskert. A fák ágain megült a hó, mint valami tiszta, fehér lepel, ami beborítja a múlt minden fájdalmát.
Leültem az ablak melletti fotelbe, és az ölembe vettem a tölgyfa dobozt.
Kinyitottam a fedelét. Kivettem belőle a fekete-fehér fotót, a nagyapám jegyzetfüzetét, és a kis rézkulcsot.
Kinyitottam a jegyzetfüzet utolsó oldalát. Ott, a legutolsó sorban, nagyapám egy utolsó üzenetet hagyott nekem:
„Kedves Amberem!
Ha ezt olvasod, már tudod az igazságot. Tudod, honnan jöttél, és tudod, mit érsz.
Soha ne engedd, hogy mások határozzák meg az értékedet. A fa nem attól erős, hogy milyen szél fúj rá, hanem attól, hogy milyen mélyre nyúlnak a gyökerei. A te gyökereid ebben a földben vannak, ebben a házban, és az én szívemben.
Ez a ház most már a tiéd. Építs benne új életet, töltsd meg szeretettel, nevetéssel és olyan emberekkel, akik valóban értékelnek téged.
Szeretettel:
Roy nagyapád”
