Beatrice nem próbált elmenekülni. Leült a nappali fotelébe, összefonta a karjait a mellkasán, és az ablakon át nézte a villogó fényeket, mintha csak valami kellemetlen, de elkerülhetetlen vihar érkezését szemlélné.
– Mr. Barnes? – kérdezte a nyomozó, egy középkorú, fáradt arcú férfi, akinek a neve Miller volt. – Mr. Reed tájékoztatott a helyzetről. Átnéztük a videófelvételt, amit az étterem ügyvédje átküldött, és a helyszínen lefoglaltuk a konyhában található turmixgépet, valamint a gyanús üvegcsét. Ha a laborvizsgálat megerősíti a mérgezési kísérletet és a hamisítást…
– Megerősíti, nyomozó – vágott közbe Sam Reed, miközben kinyitotta a táskáját, és előhúzta a cég tulajdonosi iratait. – Elijak, a Calloway Alapítvány és a szállítócég teljes jogú tulajdonosa ma reggeli hatállyal visszavonta az összes korábbi meghatalmazást. És ami a fia, Terrence részesedését illeti… azt ma délután zároltuk.
A bejárati ajtó hirtelen kinyitódott, és a folyosón lépések dübörögtek.
Terrence rontott be a nappaliba. Az arca vörös volt, a nyakkendője félrecsúszva, a szemében pedig tiszta pánik vibrált. Mögötte Megan lépkedett, az esküvői fotókon látott tökéletes mosolynak már nyoma sem volt; az arca eltorzult a dühdttől.
– Apa! Mi a fene történik itt?! – kiabált Terrence, miközben meglátta a rendőrt. – Miért vannak itt a zsaruk? Hívott a bank! Azt mondták, a cég számláit zárolták, és az én számlámhoz sem férhetek hozzá! Te megőrültél?!
Odaléptem a fiamhoz. Nem üvöltöztem. Csak néztem azt a harmincöt éves férfit, akit negyven éven át tanítottam arra, hogy a becsület az első számú tőke az életben.
– Terrence – mondtam alig hallhatóan. – Tudtál arról, hogy az anyád és a feleséged milyen terveket szőtt a hátam mögött a Gilded Oakban?
Terrence megállt. Egy pillanatra a szeme elkerülte az enyémet. A torkában megakadt a szó, a szája szélén egy ideges rándulás futott végig.
