– Anya… anya csak azt akarta, hogy… hogy könnyebb legyen neked – dadogta Terrence, de a hangja elárulta. Tudott róla. Talán nem a mérgezés részleteiről, talán nem a laboreredményekről, de a pénzről, a cég átvételéről, az én félreállításomról nagyon is tudott.
Megan azonnal átvette a szót, és a hangja olyan éles lett, mint a borotva.
– És miért ne tennénk?! – csattant fel, a kezét a csípőjére téve. – Egész életünkben arra vártunk, hogy átvedd a céget, de te csak ülsz rajta, mint valami sárkány az aranyon! Öreg vagy, Elijak! Ideje átadni a stafétát! Nem fogjuk hagyni, hogy egy elvakult vénember tönkretegye a család jövőjét!
Miller nyomozó egyetlen lépéssel előrelépett.
– Mrs. Barnes, mielőtt folytatná, emlékeztetem arra, hogy minden szó, amit most mond, felhasználható a bíróságon. Terrence Barnes úr, önt pedig arra kérem, hogy üljön le, mert a cég pénzének illegális átcsoportosításában való részvétele miatt ön is a gyanúsítottak listáján szerepel.
A szobában hirtelen beköszöntő csend olyan sűrű volt, hogy szinte vágni lehetett.
Beatrice eddig némán ült a fotelben. Most lassan felállt. A ráncok az arcán mélyebbnek tűntek, de a tartása nem roppant meg. Végignézett rajtunk – rajtam, a fiunkon, a menyünkön, a rendőrön –, majd halvány, keserű mosollyal a fejét csóválta.
– Azt hitted, Elijak, hogy a te világod örökké tart – mondta halkan. – De a birodalmak nem a szerelemtől buknak el. A birodalmak akkor buknak el, amikor az uralkodó elfelejti, hogy a palotát mások tartják a vállukon.
– Nem a palotát tartottátok meg, Bea – feleltem, miközben a rendőr bilincset kattintott a feleségem csuklójára. – Csak a saját sírjátokat ástátok meg.
3. Fejezet: Az utolsó rakomány
Két héttel az éjszakai letartóztatások után a Sandy Springs-i ház végre visszanyerte a valódi csendjét.
