Körülbelül négy órát dolgoztak, bejárva a bejárati ajtón dobozokat, egy guruló bőröndöt, egy rózsaszín árnyékoló lámpát, két záróasztalt és egy kanapét, amelyhez mindhármuknak be kellett fordulnia a bejáraton.

Kevin végig a bejárati ajtót a téglával támasztotta.

Az a lapos agyag, amit a szombati piacon vettem, amikor Daviddel frissen házasodtunk.

“Az idősebb nő,” mondtam. “Beszéltél vele?”

“Igen.”

Egy rövid szünet.

“Egyszer a kertedben volt, csak ott állt, és a kertet nézte. Én a saját oldalamon voltam, és fejjel próbáltam a mászókat, így köszöntem. Pár percig beszélgettünk a kerítés fölött.”

“Mit mondott?”

“Kedves volt. Úgy tűnt…”

Ellen gondosan választotta a szavát.

“Bizonytalan. Mint valaki, aki beleegyezett egy tervbe, és nem volt teljesen biztos benne, hogy értette a részleteket. Megkérdeztem, hogy beköltözik-e valakit, és azt mondta…”

Még egy szünet.

“A család már megoldotta ezt.”

Nagyon pontosan tettem le a kávécsészét a papírlapátlátaló közepére.

“Pont ilyen szavak?” Azt mondtam. “A család már kitalálta?”

“Igen. Feltételeztem, hogy azt akarta, hogy beleegyeztél. Carol, ha egy pillanatra is azt gondoltam volna, hogy nem tudnád\…”

“Kimondta a nevem? Sandra azt mondta, Carol beleegyezett?”

Csend.

Ellen visszagondolt.

Óvatosnak lenni.

Ezért hívtam őt először, és nem mást.

Ellen Carver nem olyan nő, aki hímző.

“Nem,” mondta végül. “Azt mondta, a család. Én is feltételeztem ezt a feltételezést. Úgy nézett ki… Nem tudom, hogyan írjam le. Mintha valamit mondott volna neki.”

Mintha valamit mondott volna, amit valaki mondott neki.

Ezt a hotel jegyzetfüzetére írtam, olyan erősen nyomva, hogy a toll egy barázdát hagyott a papíron.

“Van még valami?” Azt mondtam.

Ellen habozott.

Aztán: “Még egy dolog. Kedden délután a konyhámban voltam, nyitott ablakkal. Meleg volt. Kevin és Brittany kint voltak a hátsó teraszán. Nem láttak engem. Nem hiszem, hogy eszébe jutott volna, hogy hallani tudnék.”

Vártam.

“Brittany arról beszélt, hogy Sandra többi dolgait be kell költöztetni, mielőtt hazaérnél. Az idővonalról. És Kevin…”