A kis képernyőn a bejárati ajtómat néztem.

Zárva. Átlagos. Teljesen az enyém.

“Tudom,” mondtam. “Tudom, hogyan kell várni.”

Aznap este felhívtam Peg O’Strandert.

“Van egy helyzet a házban,” mondtam neki.

Azt mondta, egyenesen gyere oda, és nem nyomta többet.

Elmentem hozzá egy csomagolt táskával, amit a szállodában pakoltam, és bementem a tartalék kulccsal, amit évekkel ezelőtt adott nekem.

A kulcs, amelynek valódi oka volt.

Pegnek volt egy szabad szobája, és jó észe nem kérdezni túl sokat.

Peg volt a legközelebbi barátom, mióta a gyerekeink általános iskolába jártak.

A fia, Marcus és Kevin ugyanabba a harmadosztályos osztályba jártak.

Peggel 20 évet töltöttünk lelátón és iskolai parkolókon.

És végül, David halála után, egymás konyhájában, beszélgetve olyan dolgokon, amiket csak olyannak lehet mondani, aki ismerte, milyen ember vagy, mielőtt azzzé váltál, aki most vagy.

Volt egy szabadszobája.

Nem tett fel kérdéseket, csak annyit tett: “Van egy helyzet a házban.”

És nem is erőltetett többet.

Az volt Peg.

Nyolcadik nap.

Reggel 8:14.

Kevin hívott.

Peg konyhaasztalánál ültem, miközben egy jó kávé volt.

Rendes francia sajtót tartott.

És két gyűrűn keresztül néztem Kevin nevét a képernyőn.

Aztán válaszoltam.

“Anya.”

Hangja óvatos volt.

Felkészültek.

És még mindig nem volt biztos benne, hogy a felkészülés elég volt.

“Kevin,” mondtam.

“Lehet…”

Egy lélegzet.

“Beszélhetnénk erről az ügyvédek nélkül?”

“Beszélhetünk,” mondtam. “Nem fogom megváltoztatni a pozíciómat, de beszélhetünk.”

Egy szünet.

Aztán átváltott a beszélgetés egyértelműen begyakorolt verziójába.

“Anya, tudom, hogy néz ki ez. Ahogy történt. Előbb kellett volna hívnunk. Tudom. Az időzítés… Meg akartuk kérdezni téged. Csak…”

“Te csak mit csináltál?”

“Azt hittük…”

Még egy lélegzetvétel.

“Brittany azt hitte, hogy nemet mondasz, és Sandra helyzete hirtelen felmerült, és azt gondoltuk, ha csak be tudjuk intézni a dolgokat, és megmutatnánk, hogyan működhet, akkor láthatod…”

“Azt hitted, ha megmutatod nekem a már házban lévő bútorokat, elfogadnám a helyzetet?”