“Pénzt vettél tőlünk a ház felújítására, de ott a nővérem lakik.” Szóval most ő az, aki segítséget kér,” mondta Anna az anyjának.

Legalábbis így gondolta Anna.

Olga októberben tért vissza, váratlanul, mint az első fagy.

Anyját hívta, nem Annát. Nadezsda Viktorovna a vacsora alatt jelentette be a hírt, amikor Anna épp üvegeket hozott neki a tartósítottakhoz:

“Olia visszajön.” Kis Lisával. Ott nem jött össze nekik.

“Mi ment félre?” kérdezte Anna.

“Nos, nem működött. Akarod, hogy kihallgatjam? Ő a lányom. Javasoltam, hogy lakjon a tacha-ban, amíg megvárja, amíg letelepednek.

Anna nem szól semmit. “Addig is,” hiszen nem volt örökké. Ő is ugyanezt tette volna a helyén.

Az első kellemetlenség két héttel később jelentkezett. Anna egy szombaton egy pitével érkezett, és azt találta, hogy a serpenyői – nehéz öntöttvas serpenyők, amelyeket kifejezetten dacha-ételekhez hozott – eltűntek a konyhából. Helyükben ismeretlen, vékony, égett fogantyúkkal rendelkező edények álltak. A kedvenc csészéje áfonyával, amelyből három nyáron át a verandán itta, szintén eltűnt.

“Olga rendet rakott,” magyarázta az anya. Azt mondta, kevés hely van. Ne aggódj, valahol a fészerben vannak.

Kirill megkereste a kockás takaróját, ami még mindig a kanapén volt a kis szobában. Megtalálta a fészerben, az alsó polcon, nedvesen és dohos szagún. Csendben megmutatta Annának. Szó nélkül visszahozta őt.

Ugyanazon a napon Dmitri észrevette, hogy szerszámai – a csavarhúzó, a szint, a fúrókészlet – kivették a dobozból, és a falhoz tették a szabadban.

“Valószínűleg Olga,” mondta az anya. Ne hibáztasd őt, Dima.

Dmitrij nem dühös lett. Egyszerűen betette az eszközeit az autóba, és hazavitte.

Aztán Olga elkezdte örökre sajátossá tenni a helyet. A kis szobában lévő bútorokat, amelyeket Anna mindig is a sajátjának tartott, áthelyezték. Egy csavar jelent meg a nagy terem ajtaján—bent. Lisa leült a verandára, koszorúkat akasztott rá, és azt mondta Kirillnek:

“Most már az én helyem, rendben?” Szükségem van rá a házi feladatomhoz.

Egy nap Anna váratlanul érkezett, hétköznapon, és Olga udvarias meglepetéssel üdvözölte őt a verandán:

“Ah, Anna. Nem számítottunk ma rátok. Hívnod kellett volna, mielőtt eljöttél.