Anna ott állt, a verandán lábánál, amit a férje három évvel ezelőtt a saját zsebéből vásárolt deszkákból épített, és betolakodónak érezte magát.
De csendben maradt. Az anyjának. Ahogy mindig — az anyja miatt…
Péntek este készültek elindulni a dachába. Kirill becsúsztatta a horgászbotját és a féregüveget a hátizsákjába, míg Dmitri bepakolta a barbecuét a csomagtartóba. Anna készítette a kis káposztás cseréket — anyja kedvencét.
A telefon csörgött, miközben becsukta a lakás ajtaját.
“Anna… Anyja hangja furcsán hangzott, mintha minden szavát mérlegelne. Ma tervezted, hogy jöjj, ugye?
“Anya, már indulunk. Miért?
“Nos… Olga számára érted… Vendégei vannak. Egy barát érkezett a férjével, ezt már régóta tervezték. Talán eljöhetnél holnap?
Anna Kirillre nézett, aki már az autó mellett várakozott, horgászbottal a kezében. Dmitrire nézett, aki csapta a ládát. Aztán a papucsok alumínium fóliából, még melegek.
“Ma jövünk, anya.” Ahogy várható volt.
Anyja sóhajtott, de nem próbált tovább vitatkozni.
Elindultak a földúton, és Anna hallotta a zenét, mielőtt megláthatta volna a házat. Az udvarban — ugyanazon, ahol Dmitrij türelmesen fektette le a sikátor minden darabját — egy asztalt állítottak fel. Idegenek ültek azon a padon, amit a férje két nyáron készített meg. Egy rövidnadrágos férfi a grillezőhelyen nyársokat grillezett a grillezőhelyen. Egy nő, kezében egy pohár borral, hangosan nevetett, hátradőlt egy karosszék háttámlájában — Anna összecsukható karosszékében.
Olga kiment a verandára, törölközővel törölgette a kezét. Látta a nővérét, de nem mosolygott.
“Anna.” Ezt mondtam anyámnak. Előre kellett volna szerveznünk magunkat.
“Szervezkedj meg.”
Anna, kezében a papucskójával, a nővérére nézett. A szó a levegőben lebegett, egyszerre abszurd és csípős. Rendszereznie kellett magát — hogy eljöjjön abba a dachába, amit három éve épített. Szervezd meg magad — mintha idegeneket látogatnátok meg.
Kirill szó nélkül visszatette a horgászbotját az autóba.
Anna nem emlékezett, hogyan kezdett el beszélni. Egyszerűen csak egy ponton a hónapok óta felhalmozott szavak maguktól törtek ki – halk hangon, kiabálás nélkül, ami sokkal szörnyűbb volt, mint bármilyen sikoly.
