A konyhára halálos csend telepedett. Még a kávéfőző halk sziszegése is elhallgatott.

Rafael lefagyott. A levegő megakadt a torkán.

– M… mit mondtál? – dadogta az öreg.

– Azt mondtam, hogy letiltottam. Valaki tegnap este 9 600 eurót próbált lehúzni róla Rómában, Velencében és Milánóban. Mivel én nem tartózkodom Olaszországban, és nem adtam engedélyt a használatára, ez bűncselekménynek számít. A bank automatikusan zárolta a foglalásokat, és visszahívta a pénzt.

Mercedes sikoltani kezdett a dühtől:

– Te normális vagy?! Az a mi utazásunk volt! Mi fizettünk volna azzal a kártyával! Rafael, mondj már valamit ennek a szerencsétlennek!

Rafael arca hamuszürkévé vált. Tudta, mi következik.

– Mateo… miért tetted ezt? – kérdezte Rafael, a hangja megszakadt. – Én… én használtam a kártyát. Elfelejtettelek szólni, de…

– Nem csak a kártyámat használtad, Apa – vágott közbe Mateo, a hangja éles volt, mint a szike. – Tegnap este találtam egy 20 000 eurós hitelkérelmet is a nevemben. Egy hamisított aláírással. A te telefonszámoddal.

Irene és Marcos egymásra néztek, hirtelen elbizonytalanodva.

– Rafael… miről beszél ez? – kérdezte Mercedes lassan, a hangjából eltűnt a gúny, átadva a helyét az első baljós sejtelemnek.

– A Banco Santander Csalásellenes Osztálya és az Igazságügyi Szakértői Testület már megkapta az iratokat – folytatta Mateo szisztematikusan, mintha csak egy pénzügyi jelentést olvasna fel. – Az aláírás-hamisítás Spanyolországban súlyos bűncselekmény. 2-től 6 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. Mivel a kérvényt az én adategyeztetésem nélkül nyújtottad be, a bank ma reggel 8:00-kor hivatalos feljelentést tett a rendőrségen.

– Te feljelentetted az apádat?! – sikította Mercedes, és Mateo felé lépett, mintha meg akarná ütni. – Te hálátlan dög! Ebben a házban élsz! Apád etet téged!

Mateo Mercedesre nézett. A tekintetében olyan jéghideg megvetés ült, hogy a nő önkéntelenül megtorpant.