Szenteste a lányom verandáján álltam, egy doboz ajándékokkal a karjaimban, amikor hallottam, hogy az ajtón át mondja: “Mondtam, hogy idén nem kellett volna meghívnunk.” Megdermedtem, mielőtt kopoghattam volna.

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, belevágva a mély ráncokba a szemem sarkában. Emlékeztem arra a kislányra a biciklin. De az a kislány felnőtt. Feleség lett, anya lett. Lett egy saját élete, amibe én már csak egy lassan mozgó, sokat beszélő, poros alkatrész voltam, ami nem illik a modern gépezetbe.

– Nem, Sarah. Idén nem megyek.
– Apu…
– Ne sírj, kicsim. Nem haragszom. Tényleg nem. Csak… mindkettőnknek jobb ez így. Szeretlek. Boldog karácsonyt nektek is.
És letettem a telefont.

Sokáig álltam a falnak támaszkodva. A bűntudat, amiről Sarah beszélt, megfordult. Most én éreztem bűntudatot, amiért negyven éven át úgy szerettem őt, hogy azzal megfojtottam. De amikor visszasétáltam a nappaliba, valami furcsa megkönnyebbülés is áradt szét bennem. A színjáték véget ért. Többé nem kellett megjátszanom, hogy minden rendben van.

3. Fejezet: Olaj és fém
Két nappal karácsony után egy ismerős, beteges motorhang törte meg a házam körüli csendet. Kinéztem az ablakon. Lila régi Hondája döcögött be a kocsifelhajtómra.

Felvettem a bélelt flanelingemet, és kimentem. Lila a kocsi mellett állt, egy vastag, sárga sállal a nyakában, amitől az arca még sápadtabbnak tűnt. A lehelete fehér felhőként szállt a levegőbe.
– Reméltem, hogy komolyan gondoltad a címet – mondta félénken.
– Én mindig komolyan gondolom, amit mondok – mosolyodtam el, és kinyitottam a nagy, fűthető műhelyem ajtaját. – Állj be vele.

A műhely az én szentélyem volt. Martha halála után itt töltöttem a legtöbb időt. Szerszámok katonás rendben a falon, olajszag, faforgács és a régi rádióból halkan szóló country zene. Amikor Lila beállt, kiszállt és körülnézett.
– Ez… ez csodálatos hely, Harold. Olyan, mintha egy másik világ lenne.

Két órát dolgoztunk a kocsin. Én mutattam neki, mit csinálok, ő pedig figyelt. Nem telefonozott, nem nézte az óráját. Valóban érdekelte. Miközben a generátort cseréltem, beszélgettünk.
Megtudtam, hogy édesanyja három éve halt meg rákban. Azóta Lila egyedül próbálta fenntartani magát. Volt egy vőlegénye, aki lelépett, amikor a dolgok nehézre fordultak. Most pultozik egy diner-ben, és egy raktárban dolgozik éjszakánként, hogy kifizesse az anyja után maradt adósságokat.