Néhány idő múlva Lucía megtudta, hogy terhes. Adrián örömmel sírt, Carmen felajánlotta, hogy készít levest, Mateo pedig egy másik szakácsot képezett, hogy pótolja Lucíának szüksége lévő hiányokat.

Egy esős reggelen Lucía megtalálta Adrian képeslapot, és az anyja fényképe és az első számla mellé hagyta. Aztán kinyitotta a pácolt rizs receptjét.

Amikor felnézett, látott egy takarítóegyenruhás nőt belépni, és félénken megkérdezte, hogy túl drága neki az ebédmenü. Lucia kijött a pult mögül, megmutatta neki az árakat, és félretette az ablak mellett az asztalt.

Nem tett fel kérdéseket az életéről, és nem ajánlott alamizsságot. Egyszerűen úgy bánt vele, mint bármelyik másik ügyféllel, ugyanazzal a figyelmtel, amit valaha szeretett volna kapni.

És miközben a fokhagyma kezdett barnulni a konyhában, megértette, hogy az igazi győzelem nem az volt, hogy étteremtulajdonos lett, vagy egy olyan férfihoz ment feleségül, aki szereti őt. Azért volt az, hogy olyan helyet építsen, ahol senkinek sem kell lehajtania a fejét, hogy ételt rendeljen.