1. Fejezet: A halott ember visszatér
Vastag, hideg köd borította be Kijev reggelét, mint egy szürke szemfedő, elrejtve a főváros külvárosaiban történt közelmúltbeli rakétacsapások nyomait. A levegőben az égett beton, a nedves föld és a télies nyirkosság szaga keveredett. Maksym Tkachenko a lakása lepusztult, karcolásokkal teli ajtója előtt állt, nehézkkesen támaszkodva egy gyertyánfából faragott, kopott botra.

Bal karja még mindig szorosan be volt pólyálva a vastag orvosi kötésbe — fojtogató és fájdalmas emlékeztetőként arra a szörnyű aknavetőtűzre, amely Bakhmut fagyos poklában érte. A távolban felvisított a légiriadó ismerős, elnyújtott szirénája. Egy átlagos civil talán összerándult volna, de ez a katona még csak egy szemét sem hunyorította meg a felbukkanó zaj hallatán. Az elmúlt tíz embert próbáló hónapban a frontvonalak állandó halálfélelmében megtanulta elfojtani a pánikot; a félelmet fagyos, szikrázó hideg számítássá alakította át.

Mégis, abban a pillanatban, a saját otthonának küszöbén a szíve olyan hevesen és kalapálva vert, hogy úgy tűnt, mindjárt áttöri a bordáit. Szándékosan úgy döntött, hogy nem értesíti feleségét, Anna Kovalenkót a súlyos agyrázkódás és a szilánkos karsérülés miatt kapott hirtelen orvosi leszereléséről. Meg akarta lepni. Látni akarta az örömkönnyeket az arcán, megölelni a kisfiukat, Denyst, és érezni a családi fészek semmivel sem helyettesíthető melegét a hosszú, magányos és véres hónapok után.

De az elmúlt három napban a szerelme telefonja makacsul ugyanazt a gépies hangot ismételgette: „A hívott előfizető jelenleg nem elérhető.”

Maksym előhúzott kopott, terepszínű taktikai zakója mély zsebéből egy réz karikára fűzött kulcscsomót. Úgy tartotta az ujjai között, mint a legszentebb ereklyét. A hideg fém hűsítette durva, hegekkel és a lövészárkok beivódott sarával borított ujjait — a mocsok annyira beette magát a bőrébe, hogy még a katonai kórház erős szappanja sem tudta teljesen kitörölni.

A kulcs nyikorgással behatolt a zárba, de a mechanizmus gyanúsan, szinte akadálytalanul engedett. Az ajtó halkan felnyögött, beengedve a sérült harcost a valaha meleg családi fészkének sötét, huzatos folyosójára.