1. RÉSZ
Az a férfi, aki tönkretette a nevét, szombat reggel visszatért San Jerónimo de la Sierrába, és mielőtt kiszállt volna az új teherautójából, porfelhőt rúgott fel Elena Rivas tojáskosarára. Nem mozdult. Négy éve ült a pad előtt, kék terítővel a térdén, és 20 csirke várta őt a nyeregműhely mögött, ahol szobát bérelt.
Ramiro Cárdenas elmosolyodott. Már 7 éve hagyta őt az oltár előtt állva.
“Csak nézd csak, Elena. Azt hittem, már megtanultad elrejtőzni.
A tér elcsendesedett. Mindenki ismerte azt a történetet, amit Ramiro mesélt Monterrey-be menekülése előtt: hogy az esküvője reggelén látta, hogy Elena lejön a hegyekről, ruhája szakadt ruhával és haja kócos volt. Senki sem kérdezte meg, mit keres ott. Ez elég volt ahhoz, hogy olyan nővé tegyék, akit a feleségek elkerültek, a férfiak pedig megítéltek.
Ramiro felemelte az asztalterítő egyik sarkát.
“Tojás.” Legalább most már eladsz valamit, amit megnézhetsz vásárlás előtt.
Néhányan nevetettek.
Aztán mély hang hallatszott mögötte.
“Mennyibe kerül az egész kosár?”
Gabriel Alcocer volt az, a Los Encinos ranch tulajdonosa, a környék legfontosabb marha-tenyésztője. Minden szombaton 10:00-kor lépett be a bankba, majd 15 perccel később távozott. Sosem vettem tőle semmit.
“Mindezt?” kérdezte Elena.
“Mindezt. Kölcsönadja nekem a kosarat, és visszaadja neki.
Gabriel vitatkozás nélkül fizetett, megvárta, hogy összezárja az ujjait a pénzzel, és átvette a kosarat.
Ramiro nevetett.
“Nem csoda, hogy ennyi marhád van, Alcocer. Úgy eszel, mint egy bika.
“Dolgozóim vannak, akiket etetnem kell.
Gabriel még csak rá sem nézett.
“Rivas kisasszony, hétfőn megkapja a kosarát.
Néhány másodpercbe telt, mire a négyzet visszanyerte a zajt. Elena elrakta a pénzt anélkül, hogy Ramiróra nézett, és hazament a patak mentén.
