A vízellenőr, Arturo Mendoza mérnök megmérte a vízáramlást, és több számot is feljegyezett.

“Első pillantásra ez a forrás táplálja a patakat. Ha senkinek nincs más bizonyítéka, itt feljegyzem a születési pontot.

Ramiro kinyitotta a karját.

“Ezt mindannyian tudjuk.

“Várj még pár percet,” mondta Elena.

Többen nevetettek.

“A tojások is tanítanak vizet?” valaki suttogta.

Gabriel mozdulatlan maradt. Megígérte, hogy nem vívja azokat a harcokat, amiket ő meg akar vívni.

10 perc telt el.

Aztán egy vékony kék felhő jelent meg a forrás aljáról.

A suttogás elcsendesedett.

Egy újabb kék nyelv emelkedett fel a kövek között. Aztán még egyet. Kevesebb mint egy perc alatt az átlátszó víz intenzíven kékre váltott, és elkezdett a Ramiro árok felé futni.

Az ellenőr leguggolt.

“Mit csináltak?”

“Hajnalban indigót öntöttünk egy másik forrásba, a Cañada de los Sauces fölött, Los Encinosban,” mondta Elena. A víz eltűnik a kavicsban, és itt újra megjelenik. Ez a hely nem a születés. Ez egy kiút.

“Ez semmit sem bizonyít!” kiáltotta Ramiro.

“Van egy piros szál által jelölt ösvény. Bárki követheti.

Mendoza becsukta a jegyzetfüzetét.

“Gyerünk.

Majdnem 40 ember mászott töviseken keresztül, követve a cérnadarabokat a kidőlt tölgyfához. Ott a forrást még mindig befestve találták, és az üvegek üresek.

Az ellenőr megvizsgálta a vízáramlást.

—A folytonosság nyilvánvaló. Itt születik a víz, és újra megjelenik lent.

Ránézett Ramiróra.

—Az árkot be kell zárni, és az eredeti csatornát helyre kell állítani.

Ramiro mozdulatlan maradt. A munkára kölcsönzött pénz csak haszontalan adóssággá vált. Aztán Elenára mutatott.

“Elhiszed neki?” Kérdezd meg, miért ismeri ilyen jól ezt a helyet. Kérdezd meg, hol volt hajnalban, amikor hozzám akart menni.

A csend teljes volt.

Gabriel megfeszült a vállát. Elena a karjára tette a kezét, és elindult a tölgyfa felé.

“Itt volt.

Ramiro elmosolyodott.

“Hallod?”

“Apád szősét keresem.”

A mosoly eltűnt.