“Nem hittem Ramirónak. Láttam, mit tett a vádlimért. Nem veszek semmit. Kérdezem.
Elena lassan válaszolt.
“Ha elfogadom, a 20 csirkém is velem jön.” A tojásokra a pénz az enyém marad. Lesz egy zárt szobám is. És én a házat a saját módjaimon választom.
“Igen.
“És nem fogja megütni Ramirót helyettem.”
Gabriel összeszorította az állát.
“Nem neked.” A patak mellett semmit sem ígérek.
“Akkor szombaton 10:00-kor.” Amikor az egész San Jerónimo a téren van.
Aznap éjjel, Los Encinosban, egy művezető megtalálta Gabrielt a patak mellett, és olyan hírt adott neki, ami tönkretehette volna a ranchot: Ramiro épp most vette meg azt a magaslatot, ahonnan a forrás kiáradt, és emberei már ástak árkot, hogy eltereljék a vizet.
2. RÉSZ
Az esküvő inkább a morbidizmusból töltötte be a templomot, mint szeretetből. Ramiro a térről figyelte, ahogy Elena karul a kézben hagyta Gábriellel. A kocsi mögött a 20 ketrecben lévő tyúk kukorékoltak, mintha tiltakoznának.
Los Encinosban Elena talált egy házat, amely több mint 20 évig zárva volt. A nappaliban egy varrókosár volt, amelyet por borított. Teresa elmagyarázta, hogy a levél Gabriel anyjáé, aki 9 éves korában hunyt el. Azóta az apja megtiltotta, hogy hozzáérjen.
Elena mindent kitakarított, de tiszteletben tartotta a kosarat. Gabriel meglátta őt az ajtón, és nem szólt semmit.
A következő napokban kinyitotta az ablakokat, rendszerezte a kamrákat, megnyerte a régi szakácsot azzal, hogy reggel 5-től együtt dolgozott vele, és továbbra is minden szombaton tojást árult. De a patak egyre vékonyabb lett.
Ramiro befejezte az árkot, és elkezdte a vizet San Jerónimóba vezetni. Jótevőként mutatta be magát: gyümölcsöseket és egy italoshelyet ígért a téren. Szinte senki sem akarta hallani, hogy Los Encinosnak szüksége van arra a patakra több ezer marhahús számára.
Ezután 58 tehén tűnt el a magas legelőkről. Gábriel Elenát hívta.
