“Csak rajta,” mondta Alexei, nyújtózkodva. Alszom. Nem tudok visszamenni az útra.
Marina megcsókolta az arcát:
“Pihenj, drágám. Nem leszek sokáig.
Amikor felébredt, Marina már elfoglalt volt a konyhában. Az arca elpirult – azonnal érezni lehetett, hogy élvezte a meleget.
“Ragyogsz,” jegyezte meg.
“Ki kellett mennem egy kicsit.” Neked is menned kellene. Holnap például. Ne csak ülj ott és kihasználd a kanapét.
Alexei nevetett:
“Rendben. Mivel annyira aggódsz a kanapé miatt, holnap reggel bemegyek a munkához, aztán megyek a fürdőbe.
Eltelt néhány nap. A felújítások teljes gőzzel zajlottak. Marina bejelentette, hogy visszatér a fürdőbe.
“Nemrég jártál oda,” tűnődött.
“Liocha, úgy érzem, a por, a vakolat és a ragasztó belém ivódott. Csak a gőz tudja ezt megtisztítani. Ne aggódj, Dashka velem van. Nem vagyok egyedül.
“Akkor menj.” De ne maradj túl sokáig a hőségben.
Marina elosont. De Alexei már nem tudott dolgozni. Mi baja van? Aki utálta a fürdőket, most vadul futott oda. Gyanús volt.
“Mi van, ha lát valakit?” Ez a gondolat hirtelen leült.
Végül is, miért ne? Az orvosok sosem tudták megmondani, hogy kinek van problémája. Mi van, ha nem Marina volt, hanem ő? Akkor természetes lenne, hogy megpróbáljon teherbe esni egy másiktól. Alexei hirtelen nehezen kapta a levegőt. Hogyan lehetséges ez?
Megrázta a fejét:
“Nem, ez abszurd. Lehetetlen.
Felállt. Nagyon egyszerű volt: ő is fürdőbe ment. Ha nem találja meg ott, csak azt mondta, hogy ő késztette rá, és neki is le kell öblítenie a port az építkezésről.
Gyorsan felkészült, és kiment. Megállt. A városban csak két fürdőház volt. Melyiket választotta volna? Az egyik régi volt, szovjet korból származik. A másik modern, magánjellegű volt, új felszereléssel. Az árkülönbség minimális volt, de a szaunák minősége páratlan volt.
Határozott léptekkel sétált. Útközben haladt a régi település. Úgy döntött, megnézi.
A helyet bezárták munka miatt, és az épület állapota alapján ez nem volt újdonság. Minden világos volt: Marina feltétlenül az új fürdőkben volt.
