Folytatta a sétát. Csak két kereszteződés maradt.
“Liosha! Egy hang szólította meg.
Megfordult, és megkövölve állt fel. Dacha volt az, a felesége barátja, akiről Marina azt hitte, hogy éppen abban a pillanatban lesz vele a fürdőben.
“Dasha?”
A fiatal nő felnevetett:
“Miért ez a meglepett tekintet? Úgy tűnik, mintha szellemet láttál volna.
“Nem, semmi. Hová mész így?
“Hazajövök a munkából.” Kimerült vagyok. És te, miért ez a komor arc?
“Semmiért… Egyébként nem tervezted, hogy ma fürdőbe menj?
“A fürdőbe?” Dacha töprengett. Nem, miért ez a kérdés? Rengeteg dolgom van otthon. Miért?
“Így… Marina azt mondta, hogy együtt mentek.
Dacha összevonta a szemöldökét, de gyorsan összeszedte magát. Nyilvánvaló volt, hogy tud valamit, de nem akarta elárulni a barátját.
“Figyelj, Liosha,” mondta óvatosan. Ne aggódj. Marina jó nő. Csak az van, hogy van egy titka. De ez nem titok ellened. Ez neked szól. Nézd meg vele, rendben? Gyerünk, indulok!
Megfordult, és gyorsan elindult. Alexei sokáig mozdulatlanul állt, emésztve ezeket a szavakat.
Így ért véget boldog családi élete. Csak haza kellett mennie. Miért van értelme most fürdőbe menni? Mi van, ha olyat lát, amit soha nem bocsáthat meg Marinának? Mi van, ha elvesztette a türelmét és ostobaságot követ el? Végül semmi sem volt bűnös. Minden ember a teljes boldogságra törekszik, és gyermekek nélkül ez a boldogság hiányosnak tűnik.
Mégis eltökélten folytatta a sétát. Nem, látnia kellett. El kellett mondania Marinának, hogy nem hibáztatja őt, ő maga fog válni, hogy megszabadítsa őt a jelenlétéből.
Alexei néhány perc múlva elérte az üzletet. Nem akart tovább gondolkodni, csak hogy minél hamarabb túl legyen rajta. Fájdalmas volt. Nem érdemelt meg egy egyszerű beszélgetést? Hazugság nélkül?
Kihúzta az ajtót. Nem volt zárva — a személyzet valószínűleg elfelejtette becsukni, vagy valakire vártak. A terem csendes volt. Furcsa, úgy tűnt, ma az intézmény nem volt nyitva a nagyközönség számára. Az öltöző felé indult.
“Monsieur, nem tud olvasni?” Egy hang szólt az oldalról.
