Maya a székben ült, a fejét hátradöntve, miközben a fóliák súlya alatt is megőrizte azt a gondtalan, arrogáns mosolyt, amit annyira meggyűlöltem az elmúlt nyolc hónapban. Szemeit a telefonjára szegezte, ujjai gyorsan gépeltek, miközben lazán válaszolt a kérdésemre.
– Hogyan veszi rá? – kuncogott, mintha ez lenne a világ legviccesebb vicce. – David azt mondta, eljátssza a mártírt. Azt fogja hazudni neki, hogy a cég ellen egy hatalmas per indult egy hibás csővezeték miatt egy plázában. Azt mondja majd, hogy ha nem helyezik át a vagyonelemeket és a tartozásokat egy külön strómancégbe, ami a felesége nevén van, akkor a bíróság elveszi a házukat. A nő annyira retteg a szegénységtől, és annyira vakon megbízik benne, hogy mindent aláír, amit David elé tesz. Azt hiszi majd, hogy a családjukat menti meg.
Egy pillanatra megállt a levegő a tüdőmben. A kezemben lévő festékes ecset megremegett, de egy mély lélegzettel visszanyertem az irányítást.
– Micsoda okos ember – mondtam halkan, és egy újabb tincset emeltem fel.
– Ugye? – Maya felnézett a tükörbe. – Ő egy igazi zseni. Amikor a nő aláírja a papírokat, minden céges hitel, a lízingelt furgonok és az adóhátralék az ő nyakába szakad. David pedig tiszta lappal, a rejtett pénzzel és velem sétál ki a naplementébe.
– És te nem érzed úgy… hogy ez egy kicsit kegyetlen? – kérdeztem, miközben hideg vízzel kezdtem leöblíteni a festéket a hajáról. A hangom tökéletesen semleges maradt. Egy profi fodrász hangja.
Maya vállat vont, a víz csobogása majdnem elnyomta a szavait.
– Őszintén? A nő megérdemli. Ha 26 év alatt nem jött rá, hogy a férje egy birodalmat épít, miközben ő mások padlóját súrolja, akkor túlságosan ostoba ahhoz, hogy sajnáljam. Ez az evolúció, drágám. A gyengék elhullanak.
– Az evolúció – ismételtem, és egy puha, tiszta törülközőt csavartam a nedves hajára. – Milyen igaz.
