A férjem barátnője minden csütörtökön délután 14:00-kor ült a szalonszékemben, húsz dollárt adott nekem, és szinte mindent elmondta, amit a hátam mögött csinált. Fogalma sem volt, kinek a felesége tartja a ollót. Aztán ezen a héten, fóliákkal a hajában, lazán elmondta, mit tervez David a nevembe írni, mielőtt beadta volna a válópert.

A noteszemmel a táskámban, amelybe az elmúlt nyolc hónap minden apró részletét, dátumát, összegét és helyszínét feljegyeztem, amit Maya kifecsegtett, beültem az autómba, és a belvárosba hajtottam. Nem egy olcsó, külvárosi jogászhoz mentem. Egyenesen a Sterling & Vance (nincs rokonság) ügyvédi irodába mentem, Denver egyik legagresszívebb válóperes ügyvédjéhez, Victor Sterlinghez. A konzultáció díja ezer dollár volt, amit a saját, titkos megtakarításomból fizettem ki – abból a pénzből, amit az optikusnál kerestem.

Victor egy ötvenes, őszes halántékú, éles tekintetű férfi volt. Amikor leültem a mahagóni asztala elé, és letettem elé a kopott kis füzetemet, enyhén felvonta a szemöldökét.
– Mrs. Vance, a válóperek 90 százaléka arról szól, hogy kiderítsük, ki mit rejteget. Ön mit tud?

Kinyitottam a füzetet.
– A férjemnek van egy Vanguard Kereskedelmi Vízvezeték-szerelés nevű cége. Papíron a csőd szélén áll. A valóságban van egy offshore vagy egy Delaware-i LLC-je, ami kereskedelmi telkeket és egy gyorscsónakot birtokol, nagyjából 400 ezer dollár értékben. Ezen kívül egy belvárosi loftot bérel a szeretőjének, havi 4500 dollárért. És jelenleg arra készül, hogy egy “mentőakciónak” álcázva, minden céges tartozást – járműhiteleket, adósságokat – az én nevemre írjon át, mielőtt benyújtja a válópert.

Victor Sterling csendben maradt. A szemeivel végigfutott a jegyzeteimen. A dátumokon, amikor Maya a steakhouse-okban evett. A számlaszám-töredékeken, amiket Maya véletlenül megmutatott a telefonján. A kikötő nevén, ahol a hajó állt.

Amikor felnézett rám, a szemeiben valami olyasmit láttam, amit még sosem: tiszteletet.
– Hogy az ördögbe jutott ezekhez az információkhoz? Magánnyomozót fogadott?
– Nem – mosolyodtam el hidegen. – Fodrász vagyok. A szeretője minden csütörtökön délután kettőkor az én székemben ül.

Victor hátradőlt a székében, és egy mély, őszinte nevetés tört ki belőle.
– Mrs. Vance. Azt hiszem, magából kiváló jogász lett volna. Mit akar tőlem?
– Mindent, ami az enyém. És azt akarom, hogy David arra ébredjen, hogy a saját csapdájába lépett. Nem akarom, hogy tudja, én tudom. Azt akarom, hogy azt higgye, nyert, egészen addig a pillanatig, amíg rá nem jön, hogy mindent elveszített.