Egy tollat nyújtott felém.
– Csak írd alá itt, itt és itt. Az ügyvédem már hitelesítette a szándéknyilatkozatot.
Ránéztem a papírokra. Tökéletesen megfogalmazott adósság-átruházás. Egy halálos ítélet az én pénzügyi jövőmre nézve.
Megfogtam a tollat, majd hirtelen letettem.
– David… ez olyan bonyolult. Nem kellene ezt megmutatnom egy ügyvédnek?
Láttam a pánikot felvillanni a szemében.
– Nincs rá időnk, Claire! Ha hétfőn reggel nem adjuk be, a bank lépni fog. Kérlek. Nem bízol bennem? Huszonhat év után nem bízol bennem?
Huszonhat év.
– De igen, David. Bízom benned – mondtam halkan.
Felvettem a tollat. És aláírtam a papírokat.
David egy pillanatra behunyta a szemét, mintha egy hatalmas súly esett volna le a válláról.
– Köszönöm, Claire. Megmentetted az életünket.
Befordult a konyhába, hogy egy pohár vizet igyon. Ahogy hátat fordított, azonnal elővettem a telefonomat, és lefényképeztem az összes aláírt oldalt, majd elküldtem Victornak egyetlen üzenettel: Csalétek bekapva.
Amit David nem tudott, az az volt, hogy Victor Sterling már három nappal ezelőtt beadott egy titkos, sürgősségi vagyonbefagyasztási kérvényt a bíróságra, csalás gyanújára hivatkozva. A papírok, amiket épp most írtam alá, már a pillanatban érvénytelenek voltak, ahogy a tinta a papírra ért, de tökéletes, megdönthetetlen bizonyítékként szolgáltak arra, hogy David bűncselekményt – pénzügyi csalást – kísérelt meg a házastársa ellen.
Hétfő reggel.
David a megszokottnál korábban ment el otthonról. “Találkozóm van az ügyvéddel” – mondta, és az arcán egy visszafojtott, diadalmas mosoly ült.
Én is elmentem otthonról. De nem a szalonba. Victor Sterling irodájába.
– A bíró aláírta a végzést, Mrs. Vance – mondta Victor, miközben áttolt nekem egy kávét. – Minden bankszámla, beleértve a rejtett Delaware-i LLC-t is, be van fagyasztva. A gyorscsónak lefoglalva. A bérelt loft kifizetéseit blokkoltuk. És a legjobb rész? A beadott bontóperünkkel együtt csatoltuk a pénzügyi csalásról szóló bizonyítékokat. A férje ügyvédje valószínűleg mostanában kapja meg a hívást.
