—
# A MÉLYSÉG BOSSZÚJA
### 1. fejezet: A csend az óceán felett
A helikopter rotorjának szaggatott, dörgő zaja fokozatosan elhalkult a horizonton, ahogy a gép átvágott a szürke, kora reggeli ködön. Alatta az Atlanti-óceán végtelen, sötétkék víztömege haragosan hullámzott. A szél hideg volt és sós, de Melissa és Jane a parton állva nem érezték a hideget. A testüket a feszültség, az alváshiány és a feltörő adrenaIin fűtötte.
A vízfelszínen csupán egyetlen határozott csobbanás jelzete a pillanatot, amikor a súlyos, jégbe fagyasztott tartályt a magasból a mélybe dobták. A habok felcsaptak, majd néhány másodperc múlva a sötét víz elnyelte a tömböt. A tengerfelszín elsimult, mintha mi sem történt volna.
Jane térde megremegtek. A homokba rogyott, mindkét kezével eltakarva az arcát. A tüdeje sípolva kapkodta a levegőt, mintha ő maga fuldokolt volna a víz alatt.
— Mit tettünk… Úristen, Melissa, mit tettünk?! — zokogta Jane, miközben a száraz homokot kaparta a körmével. — Ez gyilkosság! Börtönbe fogunk kerülni! Látni fogják az arcomat, amikor lecsukom a szemem! Ezt nem lehet visszacsinálni!
Melissa odalépett hozzá. Az arca olyan volt, mint a kidolgozott, márványból faragott szobraié: hideg, kifejezéstelen és mozdulatlan. Megragadta Jane vállát, és olyan erővel rántotta talpra, hogy a lány feljajdult.
— Térj magadhoz, Jane! — sziszegte Melissa, és a szemeiben veszedelmes tűz lobogott. — Senki sem látott semmit. A helikopter pilótája azt hiszi, egy elhibázott reklámkelléket dobtunk ki, ami túl nehéz volt. Az edzőközpont kameráit töröltem az éjszaka. Emma “eltűnt”. Azt fogják hinni, hogy nem bírta a nyomást a nemzetközi válogató előtt, és elszökött, vagy besétált a nyílt tengerbe. Senki sem fog találni egy jégtömböt az óceán fenekén!
— De ő… ő bent volt… — nyögte Jane, a hullámokat bámulva.
