Jessica szemei kitágultak a döbbenettől.
— Feljelentesz… a saját lányodat?!
— Te elvetted tőlem a mentális egészségemet a világ előtt. Elvetted tőlem az unokáimat. Megpróbáltál bezárni egy intézetbe — feleltem egyenletes hangon. — Nem bosszúból teszem, Jessica. Hanem azért, mert meg kell védenem magamat. És meg kell védenem a gyerekeket attól a mérgező légkörtől, amit te teremtesz körülöttük.
— Mark, mondj már valamit! — fordult a férjéhez Jessica kétségbeesetten.
Mark lassan megrázta a fejét.
— Nincs mit mondanom, Jessica. Összepakolom a gyerekek dolgait. Ma éjszaka a szüleimnél alszunk a gyerekekkel. És holnap… holnap meglátjuk, mi lesz a házasságunkból.
— Mark! Nem hagyhatsz el!
— Nem én hagytalak el — mondta Mark halkan, miközben a hangja elcsuklott. — Te hagytál el mindannyiunkat, amikor ezt az egészet kitervelted.
Mark felállt az asztaltól, és elindult a lépcső felé, hogy felmenjen a gyerekekért, akik a felső emeleti szobában vártak. Jessica még tett egy lépést felé, de aztán megtorpant. Tudta, hogy mindent elveszített.
Odafordult hozzám. A szemeiben vad, gyűlölettel teli tűz égett.
— Ezt soha nem bocsátom meg neked, Anya.
— Én már megbocsátottam neked, Jessica — mondtam csendesen, miközben feltálltam. — De többé nem engedem, hogy bánts. Kérlek, hagyd el a házamat.
Jessica még állt ott egy pillanatig, mintha mondani akarna valamit, de aztán megragadta a táskáját, és elrohant a bejárati ajtó felé. Az ajtó csattanása beleragadt a ház csendjébe.
Az éjszaka csendje és az új hajnal
Miután Mark és a gyerekek is elmentek – Mark csendben bocsánatot kért tőlem a folyosón, mielőtt levitte volna a kisírt szemű Lilyt és a megszeppent Bent –, a ház teljesen kiürült.
A konyhában álltam az mosogató előtt. A piszkos edények ott tornyosultak, de nem volt erőm elmosogatni őket. A kezemet a pultra támasztottam, és kibámultam az ablakon a sötét hátsó udvarra. A tölgyfa ágai halkan zörögtek a hideg októberi szélben.
