A férfi hangja úgy hasított bele a kápolna fojtogató csendjébe, mint egy éles penge.
A bejáratban egy magas, szürke kabátos férfi állt, mögötte két egyenruhás rendőrrel. Az igazolványát a magasba tartotta. Miller nyomozó volt az, a helyi gyilkossági csoporttól. A szemei hidegen, tapasztaltan pásztázták végig a termet, s azonnal megállapodtak Christopheren, aki az oldalsó kijárat kilincsét szorongatta.
— Mr. Vance, kérjem, tegye el a kezét az ajtótól, és lépjen vissza a terem közepére — mondta Miller hangja kimérten, de ellentmondást nem tűrően. — A hamvasztási engedélyt a megyei ügyészség fél órával ezelőtt felfüggesztette. A holttestet lefoglaltuk.
A kápolnában felmorajlott a tömeg. Bertha munkatársai, a szomszédok, a távoli rokonok döbbenten néztek egymásra. Christopher arca, amely eddig a művelt, gazdag vállalkozó magabiztosságát sugározta, egyetlen pillanat alatt vált szürkévé, mint a hamu. A szája kinyílt, de nem jött ki rajta hang. A keze lassan lecsúszott a kilincsről.
Harminc év sürgősségi ápolói tapasztalattal a hátam mögött a tekintetem visszatért a lányom nyakára.
A vastag, színpadi smink alatt, amit a temetkezési vállalkozó Christopher kifejezett kérésére vitt fel, ott húzódtak a jelek. A sötétlila, szinte feketés fojtási barázda, és a két apró, szimmetrikus szúrásnyom a kulcscsont felett. Sürgősségi ápolóként számtalan sérülést láttam. Tudtam, mit nézek. Az a két apró pont nem rovarcsípés volt, és nem is orvosi beavatkozás nyoma.
Bénító injekció. Suxamethonium vagy valamilyen izomrelaxáns, amit ha vénába vagy szövetbe adnak, másodpercek alatt leállítja a légzőizmokat, miközben az áldozat teljesen eszméleténél van. A fojtásnyom pedig a kétségbeesett, elkeseredett küzdelem bizonyítéka volt, amikor Bertha még próbált levegőhöz jutni.
— Nagymama… — suttogta mellettem Veronica. A kis keze olyan forró volt az enyémben, mintha lázas lenne. A szemei nem a rendőrökre vagy az apjára szegeződtek, hanem a koporsóra. — Anya azt mondja, most már pihenhet. De a pincét… a pincét meg kell nézned.
