Megfordultam, és elindultam az ajtó felé.
– Lauren! – kiáltott utánam Ryan, a hangja megtört a csendes teremben. – Semmi sem vagy nélkülem! A város sosem fogja elfogadni, hogy egy nő vezesse a Cole hálózatot!
Megálltam a küszöbön. Visszanéztem rá.
– A város már eddig is tudta, Ryan, hogy ki vezeti ezt a céget. Csak te voltál az egyetlen, aki nem vette észre. És holnaptól nem Cole Hospitality lesz a neve. Visszakapja az eredeti nevét: Hawthorne Hospitality. A te neved pedig egyetlen falon sem fog többé szerepelni.
Kiléptem a privát étkezőből.
A folyosón a hotel személyzete halkan, fegyelmezetten állt. A recepciónál George már várt rám a fekete limuzin mellett.
A hűvös éjszakai levegő megcsapta az arcomat, ahogy kiléptem a szálloda forgóajtaján. Mélyet lélegeztem. Évek óta először éreztem, hogy a tüdőm megtelik tiszta, fojtogató hazugságoktól mentes levegővel.
Amikor beültem a hátsó ülésre, apám rám nézett. Az inge még mindig foltos volt, de a tekintetében béke ült. Anyám megszorította a kezemet.
– Jól vagy, kicsim? – kérdezte anyám halkan.
– Most már igen, anya – válaszoltam, és rámosolyogtam. – Menjünk haza. Van egy kis dolgom holnap reggel a szállodában.
