— Háromezer rubel miatt most kell ilyen eljárás?
— Nincs eljárás.
Te magad mondtad: Mindenkinek a saját költsége van.
Pawel maga adta le a rendelést, és este rossz kedvében sétált.
A szabályokat is be kellett tartanom a szabályokhoz.
Anyámnak a kártyámmal fizettem az ajándékot, nem tettem a saját vásárlásaimat a közös bevásárlókosárba, és a barátommal töltött ebédet sem tekintettem családi kiadásnak.
Ezért volt nehéz engem hibáztatni, hogy a szabályok csak az én javára szolgáltak.
A probléma máshol volt.
Pawel valahogy azt várta, hogy az új szabályozás csökkenti a költségeimet az ő rovására.
Nem gondolt arra, hogy a szokásos kiadásai közül néhány egyszerűen csak a fizetéseim között volt elrejtve.
A hónap közepén emlékeztették Larisa Ivanovna vízellátását.
Normál esetben én rendeltem volna le.
Ezúttal továbbítottam az üzenetet Pawelnek.
— Most azt is fizessem? — kérdezte.
— Ez az anyádnak van.
— Nem tudnád fizetni, és később átadom neked?
— Tudok.
De miért kellene felesleges áthelyezést végrehajtani?
Sóhajtott, és megfizette magát.
Néhány nappal később Larisa Ivanovna hívott.
— Oksana, már nem rendelsz vizet?
— Pawel rendelte el.
— Régen mindig tőled jött az üzenet.
— Most maga fizeti a költségeit.
Egy pillanatra csendben maradt.
— Milyen költségek?
Az az anyjának szól.
Azt válaszoltam, hogy Pawel és én megegyeztünk ebben, és témát váltottam.
Este a férjem elmondta, hogy az anyja demonstrálónak talált.
“Régen minden normális volt,” mondta.
— És most minden egyes szűrőt elküldöd nekem.
— Szerinted régen rossz volt.
Ezért változtattunk meg mindenen.
Csendben volt.
A HARMADIK HÉTEN AZ ANYJA HÍVOTT
Az új szabályozást a hónap elején kezdtük el.
Larisa Ivanovna hozzászokott ahhoz, hogy a számláját röviddel a megegyezés után fizetik.
Általában minden a hetedik vagy nyolcadik napra elkészült.
Ezúttal semmit sem tettem.
A jelenlegi szabályok szerint a közüzemi díjakat a következő hónap tizenötödik napjáig kell fizetni.
