— Pontosan.
Pavel hátradőlt, három hét után először zavartan nézett, nem dühösnek.
Aztán csendben kifizette anyja számláját a saját kártyájával.
Másnap kifizette az internetét.
Néhány nappal később megrendelte a vizet.
Kiderült, hogy ezek az apró összegek sokkal feltűnőbbek voltak, amikor a saját kártyádra mentek le.
AZTÁN VÉGÜL IS KINYITOTTUK A BANKSZÁMLAKIVONATOKAT
Másnap este maga Pawel vitte be a laptopot a konyhába.
— Megmutatnád, mennyit költöttünk valójában a költségvetésre?
— Ezt ajánlottam neked két hete ezelőtt.
— Tudom.
Mutasd meg most.
Az elmúlt három hónap bankszámlakivonatait nyitottuk ki.
Bonyolult táblázatok nélkül leírtuk a legfontosabb kategóriákat: jelzáloghitel, lakásunk, étel, háztartási cikkek, internet és macskaeledel.
Külön megnéztük az anyja lakásának kifizetéseit.
A kép elég tiszta volt.
Pawel meg volt győződve arról, hogy havi áthelyezése a család kiadásainak több mint felét fedezte.
Valójában néhány hónapban, még az áthelyezése után is, még jelentős összeget kellett hozzáadnom a fizetésemből.
— Miért nem mondtál semmit? — kérdezte.
— Mit kellett volna mondanom?
Minden alkalommal kérsz plusz pénzt mosószerért és ételért?
Nyolc évig éltünk családként.
Pavel egy ideig nézte a képernyőt, majd azt mondta:
— Anya meg volt győződve róla, hogy majdnem az összes fizetésemet odaadom neked.
— Honnan tudja egyáltalán, mennyit utalsz át nekem?
Bevallotta, hogy néhány hónappal korábban panaszt tett az anyjának: A jelzáloghitel és a szokásos átruházás után kevesebb szabad pénze maradna, mint szeretne.
Larisa Ivanovna kérte az összegeket.
Ő nevezte el.
De nem tudta megválaszolni, mennyit költöttem a közös háztartásra, mert sosem figyelt rá igazán.
Néhány adatból anyja egyszerű következtetést vont le: a fiú pénzzel tartja a családot, míg a feleség megtartja a fizetését.
— És te ezt hitted? — kérdeztem.
— Nem közvetlenül hisznek el.
— De egy új költségvetési rendszerrel jöttél haza.
Nem válaszolt semmire.
Egyébként három hét után több pénzem maradt a szokásosnál.
