Egy hétig semmi sem történt. Carbón már Lucía után futott, és oda szállt, ahol nem kellett volna. Mateo elkezdte megtanítani neki lovagolni Canelát, egy 12 éves kancát, aki szelíd és beteg. Lucia annyira megfeszült az első alkalomra, hogy Canela alig haladt előre.
“Lazítsd meg a vállad,” mondta Matthew. Ha félsz, ő érzi.
“Ez túl sok mindenre jó.
De a nyugalom egy reggel véget ért. Tomás megtalálta a kerítést a keleti határon, és egy oszlopra ragasztott kézzel írt papírt.
“Ami Estebané van, az visszakerül Estebannel. Aki belekeveredik, az fizet.”
Rebeca megkérte, hogy fényképezze le a károkat, mielőtt megjavítaná és csatolná a panaszhoz. Sikerült megvédenie a példányokat is. Már nem függtek magánfenyegetéstől: volt egy aktá.
A hívás előtt Lucía még mindig reménykedett, hogy anyja, amikor megtudja az igazságot, az ő oldalára áll. Ezért fájt neki jobban a reakció, mint a fenyegetések. Doña Teresa ragaszkodott hozzá, hogy a Varela család segített a testvérének munkát találni, és hogy az eljegyzés nyilvános felbontása elveszítheti a munkáját. Lucía ekkor megértette, hogy Esteban nemcsak elszigetelte a szerelmi életét: szívességeket szőtt a családja köré, hogy mindenkinek legyen vesztenie valami, ha Lucía nemet mond.
“Nem megyek vissza, hogy megvédjem a bátyám állását az életem árán,” mondta.
Doña Teresa azt válaszolta, hogy önző volt.
Aznap délután Lucía felhívott anyjától.
“Menj vissza, és helyrehozd a dolgokat,” mondta Doña Teresa. Esteban eljött hozzám. Azt írja, hogy loptál dokumentumokat, és egy másik férfival élsz.
“És valaki megkérdezte, miért kellett menekülnöm?”
Csend volt.
—Egy nőnek azt is tudnia kell, hogyan viseljen bizonyos dolgokat.
Lucía remegve letette a telefont. Mateo az ajtónál volt.
“A családom inkább hinni neki.
“Akkor ma nem kell meggyőznöd őket.
“És holnap?”
“Holnap te döntesz.
2 nappal később Rebeca felhívott. Az Ügyészség egyik ügynöke bővíteni akarta a nyilatkozatot, mert a fényképek egybeestek egy másik nyomozás adataival. Esteban még nem tudta.
