És átvágok a bársonyzsinóron anélkül, hogy visszanéznék.

Az égen

A gép csendes volt. Egy nyolc üléses társalgó, könnyű bőrrel, visszafogott világítással. A steward jég nélküli vizet hozott – pont úgy, ahogy szeretem; valaki Kreuz irodájában nyilvánvalóan megnézte a személyzeti aktámat.

Leültem az ablakhoz. A motorok szinte észrevehetetlenül indultak. Néztem, ahogy Moszkva visszahúzódik lent, és rájöttem, hogy a szívem nem dobog. Egyáltalán nem. A kezeim nyugodtan pihentek a kartámaszkon, az ujjaim nem remegtek. Tisztaságot, tisztaságot éreztem – mintha valaki elvett volna egy hátizsákot, amit olyan régóta hordtam, hogy elfelejtettem a súlyát.

Becsuktam a szemem.

Három órával később, Münchenben, a Dacha várt rám. Törékeny, szemüvege az orrán, két kávé a kezében — egy nekem, egy neki.
“Mama, másképp nézel ki,” mondta, miközben beszállt a hintóba.
“Tényleg? Mit értesz ez alatt?
— Könnyebb.
Nem próbáltam elmagyarázni.

Este vacsoráztunk egy kis étteremben az egyetemi rezidenciája közelében. Mesélt a tanulmányairól, a szakdolgozati témavezetőjéről, egy cseh barátról. Hallgatva megértettem, hogy ezek a szavak az oka annak, hogy tizennyolc évig soha nem adtam fel. Azonban visszatért a bársonyos zsinór jelenet. Karina hangja: “Nyolcezer?” Victor arca. És nem tudtam, hogy jól vagy rosszul tettem-e.

A fellebbezés

Három hét telt el.
Visszatértem Moszkvába. Dolgoztam, új jelentést készítettem, részt vettem értekezleteken. Az élet visszatért a normális kerékvágásba.

Péntek este csörgött a telefon. Ismeretlen szám, de azonnal megértettem, ki az.

“Aglae, én vagyok az.
Victor hangja mély volt, nélküle a szokásos arroganciától.
“Beszélnünk kell.” Karina elhagyott. Közvetlenül a reptér után. Összepakolta a táskáit és elment. Azt mondta, nem akar egy férfival lenni, aki elhagyta a gyermekét.

Csendben maradtam.
“Tudom, hogy jogod van sétálni küldeni,” folytatta. De én csak azt akarom… Szeretném látni a Dachát. Emberileg. Ezek nélkül nyolcezer rubel történetek, a végrehajtók nélkül. Csak nézd meg őt.
A vonal másik végén hallgattam a légzését.

“Aglaé, ott vagy?”