– Akkor nem végrendeletet írunk, Eleanor. A végrendeletet meg lehet támadni. Évekig húzódó pereskedés, orvosszakértők, megalázó vizsgálatok. Ha valóban ezt akarod, akkor élők közötti vagyonkezelői alapítványt hozunk létre. Egy visszavonhatatlan trösztöt. Átíratjuk a birtokot a Thomas és Eleanor Vance Alapítvány tulajdonába még most. Te maradsz a kuratórium életfogytiglani elnöke és a ház kizárólagos lakója a halálod napjáig, de a jogcím azonnal megszűnik Eleanor Vance magántulajdona lenni. Ha meghalsz, az ingatlan nem kerül hagyatéki eljárás alá. Nem lesz mit megtámadniuk.

– Mennyi idő? – kérdeztem.

– Három hét a papírmunka, ha mindent független elmeorvosi szakvéleménnyel támasztunk alá előre, hogy kizárjuk a befolyásolhatóság vádját. Két neves neurológust és egy igazságügyi pszichiátert hívok ide, hivatalos vizsgálatra. Ők tanúsítják a teljes cselekvőképességedet.

Elmosolyodtam. Keserű, de tiszta mosoly volt.

– Hívd őket, Arthur. Holnap reggel várom az elsőt.

A következő hetek szokatlan csendben teltek. Tyler nem keresett. A havi háromezer dolláros átutalás, amely éveken át minden hónap első napján automatikusan megérkezett a számlájára, most először nem indult el. Nem hívott, nem kért bocsánatot; csak a néma dac válaszolt a távolból. Úgy vélte, ez is csupán egy sértett öregasszony átmeneti hisztije, ami majd elmúlik, mire beköszönt a tavaszi szünet.

Richard kétszer telefonált. Mindkétszer úgy tett, mintha mi sem történt volna. Arról beszélt, hogy az ingatlanközvetítő cége épp egy nagyobb irodaház átvételén dolgozik, és „rövid távú likviditási gondjai” támadtak.

– Csak egy áthidaló kölcsönre lenne szükségem, anya. Százötvenezerre. Két hónap múlva visszafizetem, kamatostul. Tudod, hogy mindig megadom, amint lezárul az ügylet.

Valójában sosem adta vissza. Tíz évvel ezelőtt négyszázezret kért egy elhibázott lakóparki beruházásra, öt éve kétszázezret a válási egyezségére a volt feleségével, Tyler anyjával. Mindegyik összeg elpárolgott, mint a hajnali pára a pázsitról.

– Sajnálom, Richard – válaszoltam a telefonba, miközben az ablakból a hintóház felé néztem, ahol a munkások már mérték a tetőszerkezetet a felújításhoz. – Nem áll módomban segíteni. A likvid tőkém le van kötve.