– De komolyan gondoltad, fiam – fordultam felé. – És nem a szavak fájtak a legjobban, hanem az az üresség, ami mögöttük volt. Hogy ebben a házban te nem a nagyanyádat láttad, aki felnevelt és támogatott, hanem egy lejáró szavatosságú akadályt a tulajdonjog és a luxusod között.
– Elment a józan eszed! – vágott közbe Richard, és a hangja már hisztérikusan csengett. – Arthur Bennett manipulál téged! Kihasználja, hogy magányos vagy és szenilis! Azonnal felhívom az ügyvédemet. Bírósághoz fordulunk. Elrendeltetem a vizsgálatodat, anya! Nem hagyom, hogy elherdáld azt, amiért apa egész életében dolgozott!
– Apád egész életében dolgozott, Richard – léptem elé egy lépést, és a szemébe néztem. – De te egyetlen percet sem dolgoztál ezért a házért. Amikor Thomas meghalt, ez a birtok adósságmentes volt, a te céged viszont már akkor is az én pénzemből élt. Hány milliót adtam neked harminc év alatt? Számoljuk össze? Arthur irodájában minden átutalási bizonylat megvan. Minden egyes csekk, amit aláírtam, hogy kifizessem a rossz üzleteidet, a luxusautóid lízingjét, Tyler magániskoláit és a bukott vállalkozásaidat.
Richard hátrált egy fél lépést, de a dühe nem csillapodott.
– Az a családi vagyon volt! A jogom volt hozzá!
– Semmihez sincs jogod, amit nem te teremtettél meg – mondtam ridegen. – A ház átruházása lezárult. Visszavonhatatlan. Két független pszichiátriai intézet vezetője tanúsította, hogy teljesen beszámítható vagyok. Ha perelni akarsz, perelj. De Arthur már várja a keresetedet. És az első dolog, amit a bíróság elé terjesztünk, a teljes pénzügyi kimutatás lesz az elmúlt harminc évről, tételesen. Mindenki látni fogja a városban, hogy a sikeres Richard Vance egy parazita, aki az anyja nyugdíját és örökségét élte fel.
Richard szája megrándult. A büszkesége – az az egyetlen dolog, amihez még ragaszkodott az eladósodott cége mögött – most közvetlen veszélybe került.
