Daniel rám nézett, és a sötétben a szeme megcsillant.
– Úgy, ahogy te akartad érezni azt a bizonyos estélyen?

A kérdés váratlanul ért, de nem volt benne bántás.
– Igen – vallottam be halkan. – Mindannyian vágyunk arra, hogy valaki meglásson minket. És ha minket nem látnak meg, legalább mi tegyük láthatóvá azokat, akiket mindenki más elfelejtett.

4. Fejezet: Próbatételek és konfrontációk
Nem minden ment azonban zökkenőmentesen. A Reed Alapítvány igazgatótanácsának hagyományőrző, konzervatív tagjai kezdettől fogva ferde szemmel néztek rám. Nem tetszett nekik, hogy egy egykori szállodai alkalmazott kapott akkora döntési jogkört és költségvetést, amiről korábban csak neves professzorok álmodhattak.

A legnagyobb ellenállást Arthur Pendelton, az alapítvány egyik fő részvényese és Daniel apjának régi üzlettársa tanúsította. Egy péntek délutáni vezetőségi ülésen nyíltan nekem támadt.

– Kisasszony – mondta Pendelton gúnyos hangon, miközben végigmérte az egyszerű, de elegáns kosztümömet. – A számlák, amelyeket az elmúlt hónapban jóváhagyott, felháborítóak. Lakhatási támogatások, egyéni ösztöndíjak, közvetlen élelmiszersegélyek… Ez nem egy jótékonysági szervezet, ez tiszta pénzp pazarlás! Hol van a PR-érték? Hol vannak a nagy rendezvények, ahol a támogatóink fitogtathatják a nagylelkűségüket? Ön úgy szórja a pénzt, mintha a sajátja lenne.

A teremben csend lett. Minden szem rám szegeződött. Pár hónappal ezelőtt talán összeomlottam volna a nyomás alatt. De most felálltam a helyemről, kinyitottam a mappámat, és végignéztem az egybegyűlt, drága öltönyös férfiakon és nőkön.

– Mr. Pendelton – kezdtem nyugodt, szilárd hangon. – Ön a PR-értékről beszél. Én pedig emberi életekről. Az elmúlt hat hétben az Új Esély Kezdeményezés negyvenkét családot mentett meg a kilakoltatástól. Tizennyolc fiatal kezdhette meg az egyetemi tanulmányait, akik egyébként az utcán kötöttek volna ki. És három idős ember kapott olyan szociális otthoni elhelyezést, ahol végre méltóságban élhetik le a hátralévő éveiket.

Kivetítettem a képernyőre a fotókat: nem csillogó estélyek képeit, hanem mosolygó gyerekeket, tiszta otthonokat, hálás öleléseket.