Bárcsak valaki engem választott volna. Csak egyszer. Suttogtam az üres folyosón egy jótékonysági buli előtt, azt hittem, senki sem hall. Néhány perccel ezelőtt két kolléga nevetett, hogy valaki, mint én, soha nem lenne helye egy ilyen szobába.

6. Fejezet: A Nagy Gála és a múlt szellemei
A tél beálltával elérkezett az idő, hogy az Új Esély Kezdeményezés elért eredményeit bemutassuk a nyilvánosságnak és a potenciális új támogatóknak. Az alapítvány egy hatalmas évvégi gálát szervezett.

A sors iróniája folytán a rendezvény helyszíne ugyanaz a luxusszálloda volt, ahol korábban dolgoztam.

A gála estéjén az öltözőmben álltam a tükör előtt. Egy sötétvörös, elegáns, mégis letisztult selyemruhát viseltem. Nem volt rajta túlzó díszítés, de a szabása és a színe kiemelte az alakomat és a bőröm világosságát. Amikor belenéztem a tükörbe, már nem a riadt, háttérbe húzódó rendezvényszervező lányt láttam. Egy határozott, öntudatos nő nézett vissza rám, aki tudta, mit ér, és hova tartozik.

Daniel kopogtatott az ajtón, majd belépött. Egy fekete szmokingot viselt, és amikor meglátott, a lélegzete is elállt.
– Gyönyörű vagy, Mia – mondta halkan, és egy kis dobozt vett ki a zsebéből. Kinyitotta: egy finom, gyémánttal díszített karkötő volt benne. – Ezt neked hoztam. Nem mint a felettesed, hanem mint az az ember, aki szeret téged.

Ráemeltem a tekintetemet.
– Szeretsz?

– Jobban, mint bármit a világon – válaszolta, és a csuklómra csatolta a karkötőt. – Ma este velem fogsz belépni abba a terembe. Nem a háttérben fogsz állni, és nem fogsz takarítani senki után. A mellettem lévő hely a tiéd.

Amikor beléptünk a nagyterembe, a vakuk fénye azonnal elborított minket. A város teljes elitje jelen volt: üzletemberek, politikusok, celebek és a sajtó képviselői. Megláttam a régi kollégáimat is, akik felszolgálóként dolgoztak az este folyamán. Amikor megláttak Daniel Reed oldalán, az arcukra kiült a döbbenet és a hitetlenkedés.

Nem éreztem kárörömöt. Csak egy mély, csendes békét.