Calderón előhúzott a bőrtáskájából egy vaskos mappát, és átnyújtotta.
— Attól tartok, ön félre van tájékoztatva. Ez itt egy adásvételi szerződés és egy jelzálogjog-átruházási okirat 1998-ból, amelyet Don Esteban és a mi cégünk elődje írt alá. Ezen okiratok értelmében Don Esteban jelentős összeget vett fel a birtok fejlesztésére, amelyet soha nem fizetett vissza. A megállapodás szerint a halála esetén a teljes El Pedregal birtok azonnal a Corporación Agrícola tulajdonába száll át.
— Ez hazugság! — csattant fel Emiliano. — Don Esteban soha nem vett fel kölcsönt! Gyűlölte a vállalategyütteseket!
Calderón gúnyosan elmosolyodott.
— A dokumentumokon ott van az aláírása és a ujjlenyomata, fiatalember. A törvény az törvény. Önöknek harminc napjuk van arra, hogy elhagyják a ingatlant. Ellenkező esetben a szövetségi rendőrség fogja intézni a kilakoltatást.
Mariela átvette a papírokat, de a keze nem remegett.
— Találkozunk a bíróságon, Licenciado.
V. A tárgyalás és a múlt árnyai
A Pátzcuarói Regionális Bíróságon lefolytatott per az év legnagyobb jogi csatájává vált Michoacán államban. A hír gyorsan elterjedt: egy nincstelen özvegy három gyermekkel harcol az állam leghatalmasabb agráripari konszernje ellen egy több millió dollárt érő birtokért.
A Corporación Agrícola a legjobb fővárosi ügyvédeket fogadta fel. Calderón és csapata mindent megtett, hogy érvénytelenítse Don Esteban utolsó végrendeletét. Azt állították, hogy az öregember a halála előtti években szenilis volt, nem volt birtokában a szellemi képességeinek, és hogy Mariela csalással, manipulációval férkőzött a bizalmába, kihasználva az idős férfi kiszolgáltatottságát.
Marielát egy fiatal, idealista ügyvéd, Licenciado Arturo Benítez képviselte, aki ingyen vállalta az ügyet, mert ismerte Don Estebant és tudta, mennyit változott az élete utolsó szakaszában.
A tárgyalás harmadik napján a bíró, Judge Horacio Morales — egy szigorú, igazságos hírében álló bíró — felszólította a felpereseket, hogy mutassák be az eredeti, 1998-as dokumentumokat.
